Rémisztő és nevetésre ingerlő históriák a bűn pincéjében Győrben – Celláról cellára

Az ország egyik legkisebb színházában elevenítették fel a Győri Nemzeti Színház stúdiósai a győri vár kapitányának történetét, összességében mégis egy nagyszínháznyi érdeklődő lehetett a nem mindennapi produkció részese. S ha nem is az ország legkisebb játékterén jelenítették meg elmúlt korok olykor rémisztő, máskor nevetésre ingerlő históriáit, az minden kétséget kizáróan biztos, hogy nyomasztóbb környezetet nehezen találhattak volna: A bűn pincéje című produkciót ugyanis stílusosan az egykori városi börtönben adták elő.

– A föld alatti börtön szűk helyiségeiben, az ormótlanul vastag falakban benne van a szenvedés, é ezt megérzik a nézők – mondja Kszel Attila, a stúdió vezetője, a játék író-rendezője. – A színházi élmény pedig körbeveszi őket, részesei a történésnek, és mindez nagy hatást tesz rájuk. Még a külföldiek is hatása alá kerültek, ők németül kaptak egy rövid ismertetőt, hogy mégis legyen fogalmuk arról, hogy mit is látnak.

A stúdiósok sétáló színházat csináltak, a jeleneteket a közönség celláról cellára követte. Ebben a felfogásban 30-35 embernél többen nem tudtak egyszerre részt venni a játékban, a sorban állás viszont akkor volt, hogy naponta hétszer-nyolcszor is eljátszották a produkciót a Vaskakas fesztiválon, majd a barokk napokon. A dramaturg a nézőkre való tekintettel 40 percesre tömörítette a játékot, mert a 18 Celsius-fokos pincében ennyi időt bírtak ki megfázás nélkül.

Biri mama, a javasasszony

A kerettörténet figurája egy független katonai jogász, aki az osztrák császári titkos tanács megbízásából néhány évszázaddal ezelőtt végzett kutatásokat a városban Ferdinand Hardegg várkapitány peréhez. Azt akarta kideríteni, hogy mi is történt tulajdonképpen a vár török kézre adása körül 1594-ben. Eközben egy helybéli asszony körbevezette őt a tömlöcben, és felelevenített néhány emléket a híres-hírhedt győri bűnesetek közül. S a komédiások eljátsszák neki, miként büntették meg helyi szokások szerint a bűnösöket.

Bizony nem bántak kesztyűs kézzel velük. Szájra veretéssel torolták meg a csúnya beszédet, a verést nem kézzel, sokkal inkább bottal mérték a káromkodó szájára. De nem riadtak vissza a nyelvkivágástól sem. Kis híján máglyán végezte a Győr melletti Bácsán lezajlott boszorkányper vádlottja, a vérszomjas tömeg ordítozva követelt halált rá.

Az atmoszférát tizenhét-tizennyolc és huszonegy-huszonkét éves stúdiósok adták vissza a sötét börtöncellában. Az előadás emellett humoros szituációkban sem szűkölködött. Az egészség megőrzésének népi furfangjairól, a növények gyógyító hatásáról és a legfontosabbról, a szerelembe esést segítő fortélyokról Biri mama szolgált megannyi jó tanáccsal hallgatóságának. A javasasszonyt alakító Posonyi Takács László, a győri teátrum művésze rendre megnevettette a nézőket, akik be is kapcsolódtak a vajákolásokba általános derültség közepette.

A produkcióban a lőcsei fehér asszony is megjelent, nem másutt, mint éppen abban a tömlöcben, ahol egykor fogva tartották. Jókai Mór jóvoltából minden bizonnyal ő a legismertebb azok közül, akik a győri börtönben valamikor is raboskodtak. Apja a kurucok oldalán harcolt, ő pedig a császáriaknak tett szívességeket abban a reményben, hogy a Habsburg uralkodótól komoly birtokadományozásban részesül. Aztán a dolgok mégsem úgy alakultak, ahogy elképzelte, és vakmerősége bajba sodorta. Hűtlenség miatt bíróság elé állították. Előbb kínvallatás alá vonták, majd néhány nap múlva a győri börtönből vitték a vesztőhelyre. Az akkori győri vár piacán ütötte le a bakó pallossal a szépasszony fejét.

Igazi kihívás

Noha egyik-másik jelenet a szövegkönyvíró fantáziájának szüleménye, Kszel Attila történelmi dokumentumok alapján építette fel a produkciót.

Mint hangsúlyozta, Ferdinand Hardegg történetében nagy fontosságot tulajdonított a hitelességnek, mert esetében az a kérdés, hogy áruló volt-e vagy hős. Áruló, mert átadta a győri várat a törököknek 1594-ben, vagy hős, aki tudta, hogy tettéért halál jár, 61 napos ostrom után mégis így cselekedett, hogy mentse katonáinak és a város lakóinak életét. Ezt a dilemmát hosszasan boncolgatták a próbaidőszakban. A stúdiósok együtt éltek a történettel, maguk is utánanéztek a megjelenített történelmi eseményeknek, hogy hitelesebb legyen az alakítás. A Nemzeti Színház jelmezekkel, díszletekkel támogatta őket.

Kszel Attila – aki foglalkozását tekintve játékmester a győri színházban – tizenkét éve dolgozik fiatalokkal, e tapasztalatai nyomán cáfolja, hogy a stúdiósok amatőrök lennének. Ők a színház alapjait tanulják, felkészítésük a profi színház felé tart. Mentoruk úgy látja, hogy olyan feladatokra vállalkoznak, amelyeket nem sok felnőtt színész vállalna.

A “srácoknak”‘ pedig igazi kihívás, örömmel csinálják, nekik ez valódi teljesítmény. Arra is büszkék, hogy a Nemzeti Színház színészeivel együtt játszhatnak. A stúdióvezető tudja, hogy amit előadnak, az nem könnyű vállalkozás. Ilyenkor azzal biztatja őket, hogy nincs Győrben még egy tucat fiatal, aki képes lenne a középkor emberét ilyen módon közelebb hozni korunk nézőjéhez.

(MTI)