Hirdetés
Győr+
2011.09.07. 07:42

Rákász Gergely: „Töltést ad, ha vannak gyökereink”

Két álláslehetőséget hátrahagyva 2005-ben végleg hazaköltöztem az Egyesült Államokból, mert szembejött velem az interneten Wass Albert, és az üzente, hogy nem az számít, ki mennyi pénzt visz egy országba, hanem az, hogy ki mit tesz le egy közösség asztalára. Én mit teszek le?– kérdeztem magamtól az amerikai lakásban, és összecsomagoltam – ad példát hazaszeretetből Rákász Gergely. A 11 éves kora óta a billentyűk mögött ülő orgonaművész első koncertjét 15 évesen a Kálóczy téri templomban adta.

Hirdetés

Együtt jártam egy lánnyal, akivel elmentünk egy orgonahangversenyre, és a végén megkérdezte tőlem, hogy nekem mikor lesz koncertem. Azonnal rávágtam, hogy pár hét múlva. Persze mindezt csak férfiúi büszkeségem mondatta velem, hiszen sehol nem volt koncert leszervezve. Nem tehettem mást, besétáltam a plébános úrhoz, és engedélyt kértem. Azt mondtam neki, hogy csak pár barátom hallgatna meg, de 200 ember jött el.

A közönség szeretetét hamar megérző orgonista azóta tudatosabban szervezi meg fellépéseit, igaz, ma már egy kisebb csapat segíti ebben a munkában, különben nem győzné.

Hirdetés

Őrületes versenyfutássá vált a klasszikus zenészek élete az elmúlt években. Megéreztük a válságot és a tehetségkutató műsorok nézőelszívó hatását is. Pedig fontos lenne több időt szánni a feltöltődésre. Kell az inspiráció, hiszen egy koncert csak látszólag szól arról, hogy az ember eljátszik 10 ezer hangot, az valójában egy nagyon komoly energiacsere. A közönség és a művész egy organizmus, ha ezt a fajta harmóniát nem sikerül elcsípni, akkor nem lesz jó a koncert.

Eggyé válni pedig egyre nehezebb a közönséggel, hiszen a 21. századi, pörgő életmódot folytató embertől nem lehet elvárni, hogy 17–18. századiként üljön végig egy koncertet – mondja, majd hozzáteszi, ezért találta ki a látványkoncertet, amely a 21. század impulzusszintjén mozog. A magyar hangversenyéletben tíz éve jelen lévő művésznek Győr a bázist, a kiegyensúlyozottságot, a biztos hátteret jelenti.

Ettől a várostól rengeteget kaptam, szerelmeket, barátokat, tanárokat, segítőket, jó szavakat, a közönség szeretetét. Lehet, hogy az élet első ránézésre külföldön szebbnek tűnik, de csak tűnik, hiszen az ember mindig idegen marad. Nagy kérdés, hogy felcseréljünk-e nagyon fontos értékeket az életünkből pusztán anyagi okok miatt? A hétköznapi boldogsághoz sokkal fontosabb az, amit Győrben kapok.

A magát szentimentális embernek tartó orgonista örül annak, hogy rengeteg jó dolog történik mostanában a városban. Szeret kijárni a különböző kulturális rendezvényekre, vagy egyszerűen csak üldögélni a mediterrán hangulatúvá vált Széchenyi tér valamelyik teraszán. De a legnagyobb fejlesztésnek a Jedlik hidat tartja, mit is mondhatna mást egy lokálpatrióta révfalui?

Révfalu a gyerekkort jelenti számomra. Amikor végigmegyek az utcákon, eszembe jut, hogy itt csengőfociztunk a bringával, oda jártam óvodába, azon a padon csókolóztam először… Tele vagyok emlékekkel, amik elkísérnek. Rengeteg töltést ad, ha az embernek vannak gyökerei, ha van hová hazatérjen.

Egy koncert kékben

Ez a címe Rákász Gergely legközelebbi, szeptember 8-i győri koncertjének, amellyel kapcsolatban az orgonaművesz elmondta, az előadas pillérét két emblematikus „kék” darab adja: Gershwin Kék rapszódiája és Strauss Kék Duna keringője. Hozzátette, emellett még számos színes darabot játszik majd, mint például Ravel Boleroja. A látványkoncerten a zenével ősszhangban grafikákból készült film etűdöket tekinthet meg a közönség, és hallhat a művek születésének hátteréről is.

Fontos a koncepció

„Nem mindegy, hogy az ember mit játszik, egy jó koncertnek nagyon tudatosan átgondolt koncepciója van. Kétfele darab van, az egyik tanító, a másik hívó. Ha csak tanító darabokat rakok egy hangversenybe, akkor a hallgatók nem ülnek be, így nincs, kinek megmutassam az újdonságokat. Ha pedig csak hívó darabokat játszom, az populizmus, és annak sincs értelme. Meg kell találni a helyes arányt. Az a jó, ha a közönség időnként a homlokára csap egy koncerten, mert tanul is valamit. Ha ilyen „aha” élményeket kap, akkor kezd közelebb kerülni a muzsikához. Ez azért érdekes, mert addig szoktuk nem szeretni a klasszikus zenét, amíg nem ismerjük. Sokszor gondolnak rá az emberek úgy, mint egy akadályra, pedig nem kell rendőri biztosítás azért, mert valaki klasszikus zenét fog játszani. ”

Wurmbrandt András

likeold
a fb oldalunkat