Pályaválasztási kiállítás az Eto-parkban (helyszíni tudósítás) FRISSÍTVE

Győr+
2011.11.11. 10:17

Idén is megrendezték, immáron 12. alkalommal a „Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató” című rendezvényt. Ma reggel kilenctől délután ötig várják a pályaválasztás vagy munkavállalás előtt álló fiatalokat az Eto-parkban.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja folyamatosan részt vesz a fiatalok elhelyezkedésének segítésében.

Huszonnyolc szakképző iskola, kettő egyetem, hét munkáltató várja az Eto-park helyszínére látogatókat. A földszinten az iskolák már kirakodtak, s színes kiállítással, bemutatkozással és információval látják el a diákokat.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója köszöntőjében elmondta: Itt az álmotok és a valóság találkozik egymással. Célunk, hogy segítsünk benneteket a pályaválasztásotok kapcsán, széles információkkal rendelkezzetek, könnyebb legyen dönteni. Ismerjétek az iskolák, egyetemek és munkáltatók kínálatait, lehetőségeit.

Az igazgatónő portálunknak elmondta: A kiállítás célja, hogy a 7-8. osztályos diákok a lehető legszélesebb szakképzési kínálatot ismerjék meg. Örülök, hogy bemutathatjuk a hiányszakmákat, s a fiatalok a szülőkkel látják, hol van lehetőség hosszabb távon. Ezért kértük a szülőket, hogy együtt jöjjenek el a gyermekkel, s informálódjanak, tájékozódjanak. Akár egyetemet, akár mesterséget választanak, mindenkinek egy életen át kell tanulnia. A megyében, Győrben van a legnagyobb választék szakképzésben, cégek és gyárak kínálatában.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának munkaerő-piaci adatai szerint Győrben 6776 az álláskeresők , 1276 pedig az új bejelentett álláshelyek száma. Tavaly 1656 általános, 3737 középiskolás tanuló fejezte be tanulmányait.

Széles Sándor kormánymegbízott, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetője portálunknak azt nyilatkozta:

– A fiatalok a pályaválasztás során elsőként a saját képességüket kell, hogy felismerjék. Ha önmagukkal is tisztában vannak, akkor tudnak jól választani, ami alapja a hosszú távú tervezésnek. A következő lépés, hogy az elhelyezkedési lehetőségről pontosan tájékozódjanak. A mostani rendezvény ezt a célt szolgálja. Olyan kínálatot mutatunk be, melyből kiválaszthatják a munkaerő-piacon keresett hiányszakmákat, s más lehetőségeket. Fontos tudni: a jelenleg működő szakképzési rendszer rövidesen az egész országban átalakul, az elfogadás előtt álló köznevelési törvény szellemében. Nem a munkaügyi központnak akarunk embereket képezni, hanem a munka világának.

– Ön milyen pályára készült fiatalkorában?

– Gépész szerettem volna lenni. Bár az élet más felé sodort, a mostani munkámmal meg vagyok elégedve, de azt a szakmát is kipróbálnám.

Közben a buszok folyamatosan járnak a városháza és az Eto park között. Ingyen hozzák az érdeklődőket. Diákok tömege ékezik a helyszínre. Az iskolák egymás mellett sorakoznak, s szemléletetesen, látványosan mutatják be képzési kínálatukat. Van amelyik műbabán, számítógépen, rajzlapon, dekorációján vagy éppen egy beparkolt Audin mutatja be a lehetőségeket. A helyszínen az autószerelő, a motorszerelő, a mechatronikus, a forgácsoló, a köszörűs, a lakatos, a hegesztő, az egészségügyi és a szociális ápoló, a pék és a cukrász szakmákat mutatják be a megyei kiállítók.

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntőjében azt tanácsolta a fiataloknak, örüljenek neki, hogy életük fontos fordulóponthoz érkezett, s érezzék át annak a felelősségét. Legyenek nyitottak, érdeklődjenek, nézelődjenek, kérdezzenek. Vegyék igénybe a szülők és pedagógusok tanácsát is.

Az alpolgármester kérdésünkre elmondta: komoly válaszút előtt állnak a 7-8. osztályos tanulók. Ma már nem az érettségi után kell elhatározni, hogy milyen pályára menjenek, hanem a nyolcadik osztály elvégzése követően is. Ez a döntés már jórészt meghatározza a jövőjüket.

Az alpolgármester szerint szülők ugyan természetes módon elfogultak a gyerekekkel szemben, de meg kell próbálni tárgyilagosan feltérképezni a gyerekek képességeit, vágyait, és ezeket megbeszélni a pedagógusokkal is. A mai világban olyan pályát kell választani, ahol a gyermek hosszú távon meg tud élni. Győrben ezért irányították a diákokat a szakközépiskolába, szakmákat tanulni. Jó esély van arra, hogy akik városunkban végeznek, el is tudnak helyezkedni – hangsúlyozta dr. Somogyi Tivadar.

– Gimnazista koromban engem is foglalkoztatott az újságírás, de szülői beszélgetések nyomán az orvosi pálya mellett döntöttem- idézi fel életének első fordulópontját az alpolgármester – Érdekelt a biológia, fizika, s ezért azt mondták: olyan szakmát válasszak, amelyet szeretek, s el is tudok vele helyezkedni. Nem bántam meg, hogy negyven évvel ezelőtt szülész-nőgyógyász pálya mellett döntöttem.

Az iskolák prospektusokban tájékoztatják a diákokat: megtalálhatóak ezekben a felvételi feltételek. A Szent Györgyi Albert szociális gondozó és ápoló előrehozott szakképzésén például a magyar nyelv, az irodalom, az idegen nyelv,a matematika,a biológia vagy természetismeret tantárgy eredményeit veszik figyelembe.

A prospektusok ismertetik a képzési szerkezetet is: párhuzamosan folyik a szakon a szakmai képzés a közismereti tananyag feldolgozásával. Kiemelt figyelmet fordítanak az informatikai és idegen nyelv oktatására.

A színpad közelében nem lehet unatkozni. Folyamatosan lépnek fel a különböző iskolák diákjai: táncot, tornabemutatót is láthat a közönség.

Kovács Veronika

Fotó: Eto park

Kapcsolódó videónkat ITT tekintheti meg.