Győr+
2012.05.10. 09:38

Ötkarikás Morning Show

Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt a Class FM vendége a népszerű reggeli műsor road show-jának győri állomásán, hiszen ma indul útjára az olimpiai láng.

A Morning Show május 10-én, csütörtökön városunkból jelentkezett be. Az üvegstúdiót, ahonnan Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc vezeti a műsort, a Megyeháza előtti téren állították fel.

Nem sokkal nyolc után Borkai Zsolt volt a műsorvezetők vendége abból az apropóból, hogy a mai napon gyújtják meg a fáklyát, és útjára indul a láng. Vadon Jani gyorsan meg is jegyezte, az a megtiszteltetés érte, hogy a nyár folyamán, egy szakaszon ő is futhat a fáklyával. A többiek arra bíztatták, essen egy jókorát vele, akkor biztosan emlékezetes marad a pillanat.

A MOB elnökét természetesen a magyarok felkészüléséről faggatták. Borkai Zsolt elmondta, eddig már közel 140-en kvalifikálták magukat a londoni olimpiára, és még van néhány versenyző, akinek ez sikerülhet. Hozzátette, egy-egy sportoló életében óriási dolog kijutni az ötkarikás játékokra. Bár sokaknak csak az aranyérem az értékelhető teljesítmény, látni kell, hogy egy esetleges ezüstért, vagy bronzért is emberfeletti munkát kell elvégezni.

A kérdésre, hogy hány aranyra számít, Borkai Zsolt úgy válaszolt, a hárommal már elégedett lenne, viszont ha ennél többet szereznénk, akkor boldog is. Balázs az érmesek díjazása felől is érdeklődött, ám a MOB elnöke kijelentette, ezzel a kérdéssel csak az olimpia után foglalkoznak, mert az figyelemelterelő lehet.

Borkai Zsolt azt is elmondta, az 1988-as szöuli olimpia óta a lebonyolítás nem sokat változott. Az ötkarikás játékok mindig is csúcsesemény volt, amire odafigyelt az egész világ. Amik változtak, azok a teljesítmények. A sportolók olimpiáról olimpiára túlszárnyalják egymást. Ez persze rögtön felveti a doppingolás kérdését is, amivel kapcsolatban a MOB elnöke hangsúlyozta, csak a tiszta versennyel elért eredményeknek van értéke. Egy ország szerezhet akármennyi aranyat, ha csak egy sportolójukat is doppingvétségen érik, az beárnyékolja az egész csapat teljesítményét.

Az olimpiai láng tehát ma útjára indul, hogy aztán július 27-én Londonban is fellobbanhasson, és megkezdődhessenek a játékok.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter