Győr+
2016.06.03. 11:09

Összetartozásunk mindennapi valóság

A kötelékek megerősítésének fontosságáról, a határon inneni és túli magyarok egymásra találásáról beszélt az alpolgármester a pénteki városi ünnepségen…

„A Magyar Országgyűlés június 4-ét 2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává. Ez a nap tehát immáron hat esztendeje jelképezi azt a láthatatlan köteléket, amely köztünk magyarországiak és a határainkon kívül élő magyarok között fonódik, és amely szerencsére egyre erősebb. – fogalmazott Fekete Dávid alpolgármester az Országzászlónál megtartott városi ünnepségen. „A jogszabályok persze önmagukban keveset érnének, ha az általuk teremtett lehetőségeket nem töltenénk meg tartalommal. Szerencsére az egymás megismerésére, az egymás barátságára vonatkozó természetes igény bőséges tartalommal tölti meg a kereteket. Osztálykirándulások, nyári táborok, szervezett utak indulnak Erdélybe, Felvidékre, a Vajdaságba, vagy épp Kárpátaljára, de emellett egyre több a családi utazás, amelyek során számtalan személyes kapcsolat jön létre, barátság alakul ki határon inneni és túli magyar között.”

 

 

Az alpolgármester kiemelte, büszke arra, hogy mi, győriek is folyamatosan ápoljuk hagyományainkat, ragaszkodunk a gyökereinkhez, és ezzel is hozzájárulunk a nemzet és a kultúránk megmaradásához. „Büszke vagyok arra is, hogy városunkban már számos határon túli magyar tette le állampolgársági esküjét, büszke vagyok arra, hogy Győrből is sokan kelnek útra, kötnek barátságokat a határon túl, hogy sokan nyújtanak támogatást, segítséget a rászoruló testvéreinknek, röviden: büszke vagyok, hogy mi is részesei lehetünk annak a folyamatnak, amelyet az egymásra találás jellemez leginkább!”

 

 

Fekete Dávid hangsúlyozta, június 4. ma már nem csak szomorú tartalommal bír. A fájdalom mellett a remény és az egymás iránt érzett szeretet és felelősségvállalás is megjelenik. „Persze sok még a tennivalónk, és magmaradásunkért nap mint nap küzdeni kell, de van elég muníciónk ehhez a feladathoz.”

 

 

Az ünnepségen Szikra József a Győri Nemzeti Színház művésze, Németh Dénes és zenekara, valamint az Etalon Alapfokú Művészetoktatási Intézmény adott műsort, amelyet az emlékezés virágainak elhelyezése zárt az Országzászló emlékműnél.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter