Győr+
2011.10.05. 09:40

Önkéntesek újították fel a Tündérkert Waldorf Tagóvoda kertjét és udvarát

Október első hétvégéjén a PricewaterhouseCoopers (PwC) és az E.ON Hungária munkatársai, vezetői és családtagjai önkéntes munkával felújították a győri gyárvárosi Tündérkert Waldorf Tagóvoda kertjét és udvarát.

A két cég tavaly indította el a közös óvoda felújítási akcióját, mely idén is sikeresen zárult. Összesen 75 fő vett részt a felújítási munkálatokban.

Lefestették az udvari játékokat, kisházikót, hintát, betonfalat, kerítést, kicserélték az elkorhadt fa padokat, asztalokat és csúszdát, a homokozóknak keretet és tetőt ácsoltak, illetve a betonudvar helyére gyepszőnyeget fektettek le és tujákat ültettek. A cégek közösen vállalták a felújítás összegét (2-2,5 millió forint), továbbá fejlesztő játékokat, homokozó játékokat is adományoztak a gyerekeknek.

Az adomány átadásán jelen volt az önkormányzat részéről Várszegi Mónika, óvodai referens, illetve Módosné Katalin, az óvoda igazgatója és a Tagóvoda vezetője is, Vitéz Andrásné.

A gyerekek köszönetképpen egy táblát készítettek sok szép rajzzal. Az óvoda vezetői és a szülők is köszönetüket fejezték ki a PwC-nek, az E.ON-nak és az önkénteseknek.