Győr+
2012.06.25. 18:48

Október végére lesz új beléptetőrendszer a győri stadionban

Október végére hat magyar futballstadionban - a győriben, a diósgyőriben, a szombathelyiben, a kecskemétiben, valamint az Újpestnél és a Honvédnél - lesz új biztonsági rendszer, központi jegyértékesítéssel.

Samu István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) biztonsági igazgatója elmondta, a második ütemben további létesítményekben is kialakítják majd a beléptetőrendszert. Az első ütem megvalósulásához az állam 980 millió, a másodikhoz 860 milló forintos támogatást biztosít. Az új rendszerben lehetőség lesz névre szóló jegyek forgalmazására, és új típusú megfigyelőrendszert is kiépítenek.

Az MLSZ biztonsági vezetője – utalva az elmúlt héten rendezett sportbiztonsági konferencián elhangzottakra – azt mondta, a futball után biztonsági szempontból a kosárlabda és a kézilabda a “legrizikósabb” Magyarországon.

“Mi a nézőbarát fellépést helyezzük előtérbe, eddig a rendészeti jelleg uralkodott, most ezt háttérbe szorítjuk” – fogalmazott Samu. – “A sportbiztonság területén korábban is erősen hiányos volt a jogszabályok ismerete, s a törvénymódosítások még nehezebbé tették a helyzetet. A biztonsággal foglalkozó szakembereknek nem elég a futball területén otthon lenniük, hiszen ha ott megoldják a gondokat, azokat csak áttolnák más sportágakra. Nem elég a fociból a hokimeccsekre, kosárcsarnokokba száműzni a balhézókat. Ha az öt látvány-csapatsportban biztonság van Magyarországon, akkor a teljes sportban az van.”

Samu azt mondta, a nézők nem igazán ismerik a jogaikat és a kötelességeiket.

“Inkább a szólásszabadságra érzékenyek, keverik a szurkolást a politikai véleménynyilvánítással, ami összeegyeztethetetlen, ez ellen fel kell lépnünk. A politikai megnyilvánulásokat Nyugat-Európában is tiltják a sportpályákon. Transzparenseket csakis engedéllyel lehet bevinni a stadionokba a nemzetközi gyakorlat szerint.”

Oxygen Hírügynökség