Ő lett Szlovákia új köztársasági elnöke

Győr+
2019.06.15. 15:10

Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét szombaton Pozsonyban. Zuzana Caputová személyében először került nő az államfői tisztségbe.

A liberális politikus Andrej Kiskát váltotta fel az ország élén. Kiska korábbi bejelentése szerint pártot alapít és továbbra is aktív kíván maradni a szlovákiai politikai életben. A márciusban államfővé választott Caputová az ország legfőbb közjogi méltóságai, a kormány és a többi díszvendég jelenlétében a parlamentnek a pozsonyi Vigadóban tartott ünnepi ülésén az alkotmánybíróság elnöke előtt tette le a hivatali esküt. Az ünnepélyes eskütétel és a himnusz elhangzása után az új államfő beszédet mondott. A beiktatási ceremónia után az új államfő a Szent Márton dómban, az egykori koronázó templomban hálaadó szentmisén vett részt, majd a Grassalkovich-palotában jelképesen gyakorlatilag is átvette az elnöki hivatal irányítását.

A szlovákiai politikában újoncnak számító Zuzana Caputová a márciusi államfőválasztás második körében szerezte meg a győzelmet az érvényes szavazatok 58,4 százalékával. Ellenfele, Maros Sefcovic, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltje, a voksok 41,59 százalékát kapta meg. Caputová sorrendben Szlovákia ötödik – egyben negyedik közvetlenül megválasztott – államfője.

Zuzana Caputová 1973. június 21-én Pozsonyban született. Negyvenöt évesen ő a legfiatalabb személy, akit köztársasági elnökké választottak.

Jogászdiplomáját 1996-ban szülővárosában szerezte, majd a fővároshoz közeli Bazinban (Pezinok) telepedett le és dolgozott jogászként. Nagyon aktív volt a polgári, civil szektorban, elsősorban a környezetvédelem terén, amiért 2016-ban Goldman-díjat kapott. 2017-ben belépett az akkor formálódó Progresszív Szlovákia parlamenten kívüli pártba, amelynek 2018-ban alelnöke lett. Erről a tisztségéről az elnökválasztási kampány elején lemondott.

Caputová 2018 szeptemberében elvált, két tinédzser korú lánya vele él. 2019 februárjában nyilvánosságra hozta, hogy új élettársa Peter Konecny, zenész és képzőművész, aki ezután közszereplései során is állandó kísérője lett.

Az elnökválasztási kampányban Caputová a magyarok által lakott régiókat is meglátogatta, és kijelentette, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül minden szlovák állampolgár elnöke akar lenni. Nézetei a nemzetiségi kérdésben nem ismeretesek. A közelmúltban azonban közölte, hogy választási ígéretéhez híven a jövőben szeretne szorosabban együttműködni az országban élő nemzeti kisebbségekkel is, ezért soraikból egy héttagú kisebbségi tanácsadói testületet hoz létre. Ezzel a témával korábban a szlovák államfők nem foglalkoztak.

A szlovák köztársasági elnök megbízatása öt évre szól, jogkörei meglehetősen korlátozottak. Az elnök a törvényalkotási folyamatban vétójoggal rendelkezik, a gyakorlatban azonban eddig igen ritkán esett meg, hogy az általa kifogásolt jogszabályokat a parlament ne szavazta volna meg újra. Zuzana Caputová már korábban bejelentette, hogy első külföldi útja június 20-án Prágába fog vezetni. A cseh és szlovák politikusoknál hagyomány, hogy első hivatalos külföldi útjuk a szomszédos országbeli partnerükhöz vezet.

MTI
Fotó: Wikipedia