Nyitva az E-felvételi

Győr+
2019.05.01. 14:00

Elérhetők az ügyintézési funkciók az E-felvételiben: a szeptemberben induló képzésekre jelentkezők július 10-ig használhatják dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra a felületet.

Az E-felvételi ügyintézési felületén a jelentkezők ellenőrizhetik a központi nyilvántartásban szereplő személyes adataikat, az általuk megjelölt képzéseket és azok megfelelő sorrendjét. Szükség esetén a megadott adatok az e-ügyintézési funkciók segítségével egyszerűen javíthatók. A jelentkezői státuszlapon pedig egyben, összegezve láthatók a fenti adatok és az aktuális pontszámok. A státuszlap a „Hivatalos iratok” menüpontban nézhető meg, és az eljárás során folyamatosan elérhető, lementhető, illetve kinyomtatható.

Szintén az E-felvételi felületén ellenőrizhető a már benyújtott dokumentumok feldolgozottsága, a feldolgozás eredménye, valamint megtekinthetők az egyes dokumentumképek is.

A „Jelentkezések és pontszámok” menüpontban a jelentkezők megnézhetik az egyes jelentkezési helyeiken számított felvételi összpontszámaikat és annak részleteit is. A pontszámítás alapját a közhiteles nyilvántartásokból származó információk és a dokumentummal megfelelően igazolt és feldolgozott eredmények képezik. Így ha egy újonnan feldolgozott dokumentum hatással van az összpontszámra, a változás csak a dokumentum feldolgozását követő napon jelenik meg a pontszámban.

Hiánypótlás

Június 10-ig a jelentkezők általános tájékoztatást kapnak (a jelentkezéskor megadott e-mail címükre) az egyes pontszámítási módokhoz szükséges dokumentumokról és ezek ellenőrzéséről. Legkésőbb június 26-ig pedig hiánypótlási felszólítást kapnak azok, akik a jelentkezést hiányosan nyújtották be.

Dokumentumpótlás, sorrendmódosítás

A február 15. után megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumok legkésőbb 2019. július 10-ig pótolhatók. Ezeket szkennelés után az E-felvételi rendszerébe fel kell tölteni.

Nem kell feltölteni a 2006. január 1. után megszerzett érettségi eredményeket igazoló dokumentumok (bizonyítvány vagy tanúsítvány) másolatát. Ezeket az adatokat a Köznevelés Információs Rendszeréből elektronikusan szerzi be a Felvi. Szintén nem kell benyújtani a 2003. január 1. után szerzett nyelvvizsga bizonyítványokat. Amennyiben a jelentkező a február 15-i jelentkezési határidő után szerezte vagy szerzi meg a nyelvvizsgáját, akkor a felületen csak a nyelvvizsga-bizonyítvány adatait kell megadnia.

A jelentkezési sorrend módosítására az eljárás során egyetlen alkalommal van lehetőség, legkésőbb július 10-ig, szintén az E-felvételi felületén a „Sorrendmódosítás” menüpontban. Itt jelennek meg a jelentkező által megadott képzések, amelyek a mellettük lévő kis nyíl ikonnal sorolhatók lejjebb vagy feljebb lehet a képzések között.

Szintén az E-felvételi felületén lehet visszavonni a korábban megadott jelentkezési helyet/helyeket. Ezt azoknak érdemes választaniuk, akik meggondolták magukat és már nem szeretnének valamelyik megjelölt jelentkezési helyre bejutni. Érdemes azonban alaposan megfontolniuk, a visszavont jelentkezések ugyanis már nem vehetők fel újra.

Fontos megemlíteni, hogy a változtatások az ügyintézési felületen nem jelennek meg azonnal, hiszen az elküldött kérelmeket még fel is kell dolgozni. A benyújtott kérelmek státuszát a „Kérelmek” menüpontban lehet ellenőrizni.

Felvi.hu

Fotó: Pixabay