Győr+
2011.08.23. 15:59

Nyitány a színházban

A színészek még megérdemelt vakációjukat töltik, de a színház szervezése kinyitott, munkatársai a nyári szünetet befejezve munkába álltak. Már hétfőin nagy volt a nyüzsgés a győri teátrum aulájában, csörögtek a telefonok, fogytak a bérletek. A jegyárusítás augusztus 30-án kezdődik. Lapunknak Pottyondy Nóra kulturális menedzser számolt be a szeptemberben kezdődő új évad terveiről.

Pottyondy Nóra azt mondja, nagy boldogság, hogy jól fogynak a bérletek, sokan térnek vissza azok közül, akik az elmúlt években mondtak le a rendszeres színházlátogatásról. Ha a tavalyi év azonos időszakával hasonlítjuk össze az eddig eladott bérletek számát, több mint félezerrel fogyott több. Az okokat keresve a menedzser arról beszélt, hogy a színház új vezetése olyan darabokkal kívánja a közönséget a színházi csábítani, amelyek vidámságot adnak az embereknek, felszabadult, örömtelei pillanatokat szereznek a nézőknek.

Újdonság, hogy az előadásokat blokkosítják, azaz hetekig egy új darabot játszanak. Így a közönség gyakorlatilag egy időben láthat egy-egy darabot, a nézők frissiben oszthatják meg egymással színházi élményeiket. Az sem utolsó szempont, hogy a díszleteket nem kell naponta építeni, bontani, egyszerűbbé válik a színészek egyeztetése is.

A színház vezetése a szereposztáskor elsősorban a helyi színészekre számít, olyanokra, akik régóta Győrben dolgoznak, s képesek több szerepben is maradandót alkotni.

A napokban a színpadi munka is elkezdődik, a Hajmeresztő című krimi-komédiát próbálják majd a szereplők Görög László rendezésében. A bemutató a Kisfaludy-teremben lesz október 15-én. Az évad első előadása szeptember 11-én az Equus, amely elnyerte a Thália Színház idei Rivalda fesztiváljának közönségdíját.

Egy nap a kulisszák mögött szlogennel ismét nyílt napot hirdet a teátrum. A színházrajongókat szeptember 15-én, csütörtökön várják izgalmas programokkal. Az érdeklődők többek között sétát tehetnek a függöny mögötti világban, megismerhetik az épület titkos helyiségeit, személyesen találkozhatnak a színészekkel.

A premiereket, bemutatókat sorolva Pottyondy Nóra elmondta, A Vörös Pimpernel című musical nagy sikerű előpremierje június 18-án volt, az „igazi” premierre szeptember 24-én kerül sor. Novemberben kerül színpadra Szomory Dezső klasszikus, századfordulós színműve Györgyike, drága gyermek címmel. Ács János rendezésében. Decemberben a vígjáték-irodalom legnagyobbjának, Neil Simonnak Pletyka című bohózatát tűzi műsorra a színház, Balázs Péter rendezésében.

Az évad második felében, vagyis 2012-ben Háy János A Gézagyerek című kortárs magyar drámáját viszi színpadra Forgács Péter, majd Bizet Carmenje próbálja elnyerni a győri közönség kegyeit. Az évad zárásaként egy musical, Fenyő Miklós és Tasnádi István Aranycsapat című, közös előadása röpíti vissza a nézőket 1954-be.

A Kisfaludy-teremben Kszel Attila Al Addin című darabja a családoknak kínál színházi élményt decembertől. Örkény Tóték című művét ezúttal Funtek Frigyes viszi színpadra. Műsoron maradnak az előző évad sikerdarabjai, a Csárdáskirálynő, az Equus, a Mária evangéliuma, a Tizedes meg a többiek, valamint az Ágacska mesejáték. S persze a Portugál, amelyért már négy éve rajong a közönség.

Az épületben megtörténtek a szokásos, nyári felújítások, karbantartások, idén a legnagyobb feladat a színpad megújítása volt.

Földvári Gabriella