Győr+
2011.07.11. 08:58

Nyári ellenőrzési akciók indulnak turisztikai célpontokkal

Összehangolt nyári ellenőrzésekbe kezdtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai. A nyugat-dunántúli akciók során Győr-Moson-Sopron megyében 250, Vas és Zala megyében pedig 120-120 vizsgálat elvégzését tervezik.

A szúrópróbaszerű razziák fő célja, hogy a szezonális, nagy forgalmat lebonyolító, főleg turisztikai, idegenforgalmi tevékenységet végző adózókat ellenőrizzék, tehát strandokon, piacokon, fesztiválokon, búcsúkon és bornapokon is megjelenhetnek a revizorok. Emellett eseti jelleggel a megyei kormányhivatal szakigazgatási szervei, például a fogyasztóvédelem, a munkavédelem, de akár a rendőrség is is bekapcsolódhatnak a közös akciókba.

A fokozott ellenőrzések célpontjait tekintve nagy változás az előző évekhez képest nem lesz. Amit fontos tudni, hogy jellemzően a számla- és nyugtaadási kötelezettséget, a feketefoglalkoztatást, valamint az árueredetet vizsgálják a hatóságok. A bevallási és bizonylatadási kötelezettség megszegéséért az egyéni vállalkozókat 200, a cégeket 500 ezer forintig bírságolhatják. A számla és nyugtaadási kötelezettség elmulasztásának felső büntetési értékhatára 1 millió forint. Az adóhatóság akkor büntethet a legszigorúbban, ha a vállalkozó be nem jelentett foglalkoztatottat alkalmaz, ebben az esetben az üzlethelyiség működését 12 napra felfüggesztheti vagy bezárhatja. Ha a vizsgált áru eredeténél találnak ellentmondást, a forgalmi érték 40 százalékát is elérheti a mulasztási bírság mértéke.

„Ha az elmúlt év tapasztalatait vetjük össze a korábbi időszakéval, kijelenthetjük, hogy a mulasztások gyakorisága csökkent. Ez talán köszönhető a magas bírság mértékének is, viszont a szezonális vendéglátóegységeknél a nyugtaadás elmulasztása még mindig gyakran fordul elő. A rendezvényeken, fesztiválokon azonban egyre inkább eleget tesznek a kötelezettségüknek, ami talán a rendezvényszervezők belátásának az eredménye, hiszen nagyon szigorú követelményeket támasztanak a résztvevő árusokkal, kereskedőkkel szemben, akár a következő fesztiválról ki is zárhatják az adózót” – tudtuk meg Kovács Máriától, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának titkársági főosztályvezetőjétől.

Érdekes tapasztalat volt, hogy a soproni VOLT Fesztivál szervezői a visszaélések elkerülése érdekében idén megszüntették a készpénzes vásárlást a rendezvény egész területén. Európában elsőként bevezették a kártyás fizetést. A kártyákat terminálokon tölthetik fel a fesztiválozók saját bankszámlájukról, a vendéglátóhelyeken pedig ezzel vásárolhatnak.

„Azért a szigorúnak mondható ellenőrzésért, ami néhány éve jellemzi a fesztivált az adóhatóság, a fogyasztóvédelem és egyéb hatóságok vizsgálatai részéről, mi sok esetben hálásak vagyunk, mert olyan szűrőt jelent számunkra, ami a közönséget védi, és a mi hátunkról is sok terhet vesz le. Természetesen néha panaszkodnak a vendéglátósaink, hogy a vizsgálatok túl kemények, de legalább abban biztosak lehetünk, hogy ezek a közönség szempontjából megfelelő intézkedések” – fogalmazott Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője.

Bakács László