A Nagyvárad Táncegyüttes a táncfesztivál negyedik napján mutatta be díjnyertes produkcióját. A rendező-játékmester szerepét Novák Péter vállalta fel.
Elsősorban a fiatalokat szólítja meg a Nagyvárad Táncegyüttes produkciója a Nagyvárosi bujdosók, mely a nagyvárosba vágyó, ott szerencsét próbáló ifjúság, a népi hagyományok és gyökerekhez való kötődés kérdését boncolgatja. Zenei és látványbeli sokszínűsége tagadhatatlan, mely Kiss Ferenc lemezének és a négy koreográfus munkájának köszönhető. A mű születéséről az ötletgazdát, Novák Pétert kérdezte portálunk, a társulat X. Magyar Táncfesztiválon való bemutatkozása előtt.
Dimény Leventétől, a társulat művészeti igazgatójától tudjuk, hogy a fiatalokat megérintette a darab, hiszen rendszeresen visszajárnak az előadásokra. Ezek szerint a táncjáték elérte célkitűzését?
Novák Péter: Ezt most nehéz lenne egy az egyben kimondani, de az tény és való, hogy a műfaji sokszínűség, a mondanivaló, a zene és a tánc egyenrangú szerepeltetése, a scenikai megoldások, amelyekkel a darabot összeraktuk vonzóvá teszik olyan generációk számára is, akik valóban célközönségei voltak ennek a történetnek. De az idősebb generációt is érdemes kiemelni, akiknek talán a megközelítést illetően lehetnének fenntartásaik, mégis rendkívül progresszíven fordultak az előadás felé.
Hogyan nyilvánult meg ez a fajta visszaigazolás a mindennapokban? Milyen jelzések, kritikák érkeztek a közönség részéről?
N.P.: Leginkább nagyváradi pillanatok, emlékek élnek bennem ez ügyben, amikor bérletszünetes előadásra is sokan váltanak jegyet, és ilyenkor hirtelen sok generáció képviselteti magát, ami valóban nagy boldogság. Rengeteg pozitív kritikát kapunk, örömmel fogadják az alkotást. Különösen Erdélyben, de minden színházban az lenne a feladatunk, hogy akár lokális, akár globális kérdésekről beszéljünk úgy, hogy egy össztársadalmi megszólítás legyen a végeredmény. Ezt a Nagyvárosi bujdosók kapcsán sikerült elérni!
Szívügye a magyar néphagyományok ápolása, de mégis, hogyan fogalmazódott meg ennek a darabnak az ötlete?
N.P.: Ez a darab valójában négy koreográfusnak a munkája, én a játékmesteri titulust vállaltam, ami dramaturgiai illetve ötletadói szerepkört feltételez. Magam tettem le a megvalósítást az asztalra, melyet Kiss Ferencnek, a legendás Vízöntő Zenekar alapítójának 1999-ben megjelent lemeze ihletett. Akkor fiatalemberként egyébként magam is közreműködtem az albumon néhány nótában, és azóta izgatott, hogy ennek a lemezanyagnak a sokszínűsége, az a prófétikusan megfogalmazott számtalan probléma – ami aztán rendre sajnos igazolta magát: például az hogyan lesz egy új népvándorlásnak a helyszíne Európa vagy, hogy az ezredforduló után hogyan alakulunk át – miként jeleníthető meg a színpadon egy táncműben. Ezek a feszítő kérdések egyébként is rendre megjelennek a munkáimban. A Nagyvárosi bujdosók kapcsán sok minden szerencsésen találkozott, így a bennem lévő ambíció, a táncosokban lévő ambíció – hogy az addig teljesen autentikus formában működő táncegyüttest átalakítsák úgy, hogy megőrizve hagyományaikat valami új felé fordulnak – vagyis egy nagyon izgalmas és egyúttal családias dolog született. Azt hiszem, a darabnak éppen a sokszínűségében van a kulcsa, amit a zenében világzenének nevezünk, az most itt kis túlzással világszínháznak tekinthető.
A győri fellépésük a fiatalok évadzáró előadása. Milyen tanácsokkal látja el a művészeket egy-egy bemutató előtt?
N.P.: Ezt nem lehet rutinból csinálni és erre mindig felhívom a figyelmüket. Valahogy annyira kitágítottuk az érzelmi határait a történetnek, hogy nincs két egyforma este. Ha százötvenszer játsszuk, akkor százötvenszer más, különböző okokból nekem is másként áll össze a kép, máshol roppanok össze, máshol érzek egy euforikus állapotot, de nincs olyan dal sem, amit ugyanúgy tudnék elénekelni. De valójában ilyen egy jó színház…
Hogy érzi, a darabbal elindult valami? Lesz folytatás?
N.P.: Ahogy Nagyváradra odavittem az energiát, az ott is maradt. És ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy elindult egy folyamat, melynek egyik kézzel fogható eredménye, hogy nemrégiben a Szegedi Kortárs Balett méltán híres koreográfusával Juronics Tamással dolgoztak együtt a fiatalok. Vagyis az a folyamat amit elindítottunk, az felfelé ível és biztosan lesz folytatása!
Csapucha Adrienn
Fotó: O. Jakócs Péter