Győr+
2012.04.16. 20:12

Női kosárlabda NB I – Győzelemmel kezdte a döntőt a címvédő Sopron

Győzelemmel kezdte meg a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjét a címvédő Sopron, miután a hétfői nyitányon magabiztosan legyőzte a vendég Győrt.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:

Uniqa-Euroleasing Sopron – UNI Seat Győr 79-60

A nyolcadik bajnoki címükre hajtó és a bajnoki idény során még veretlen soproniak – főként a válogatott csapatkapitánya, Fegyverneky révén – már a nyitónegyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, a 13. percben pedig már tíz pont fölé nőtt a különbség (29-18). Az első NB I-es döntőjét játszó, Laklóth vezette Győr jóval kevesebb lepattanót szerzett, így a nagyszünetben már 45-32 volt az állás.

Térfélcsere után a vendégek négy perc alatt csak négy pontot hoztak össze, így még komolyabb hátrányba kerültek, Székely Norbert együttese tartotta a tempót, és 57-36-nál gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A triplákat szenzációsan dobó és címét nemrég a Magyar Kupában is megvédő Sopron az utolsó negyedben gyakorlatilag örömkosárlabdát mutatott be, Fegyverneky – a meccs legjobbja – elérte a 20 pontot, a hajrában már a fiatalokat pályára küldő házigazdák pedig magabiztosan besöpörték a döntő első felvonását.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé második mérkőzésére csütörtökön 18 órakor kerül sor Győrben.

(MTI)