Győr+
2013.05.09. 12:42

Női kézilabda BL – Radicevic: még nem dőlt el semmi – ELŐZETES

Jovanka Radicevic, a Győri Audi ETO KC szélsője szerint még semmi nem dőlt el a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében annak ellenére, hogy a magyar csapat az első mérkőzésen 24-21-re nyert a Larvik vendégeként Norvégiában.

A szezon végén távozó, a nyitó felvonásban ötször eredményes montenegrói játékos a győri klub honlapjának elmondta: ki kell elemezni a hibákat és kijavítani azokat szombatra.

“A második mérkőzés is hatvan perc óriási küzdelem lesz. Fejben, lélekben sziklaszilárdnak kell lennünk, és végig hideg fejjel, átgondoltan kell játszanunk” – mondta.

Hasonlóan reagált a Larvikkal szemben két éve BL-finálét vesztett Ambros Martin vezetőedző is:

“A szombati, veszprémi visszavágón is saját játékunkat kell játszaniuk. Csökkenteni kell a hibázások számát, és lefújásig összpontosítani kell.”

A Győr története első nemzetközi trófeáját szerzi meg, ha a két mérkőzés alapján jobbnak bizonyul a skandináv együttesnél.

A korábbi hét nemzetközi kupadöntőjében kivétel nélkül elbukott az ETO. A BL-ben 2009-ben és tavaly – utóbbi esetben idegenben lőtt kevesebb gólja miatt -, az EHF Kupában 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben, a KEK-ben pedig 2006-ban maradt alul a fináléban.

Nem véletlen, hogy az érintettek nem szeretnének semmit sem elkiabálni. A magyar bajnok 2006-ban és 2009-ben kezdett idegenben döntőt, előbbi alkalommal döntetlennel, utóbb kétgólos előnnyel várhatta a visszavágót. Mindkétszer háromgólos vereség és második helyezés lett a vége.

Az ETO egyébként első mérkőzésein – bárhol is rendezték a döntőt – nem kapott ki (kétszer volt döntetlen, és a mostanit leszámítva ötször nyert), viszont mind a hét visszavágóján kikapott. Tavaly csak két góllal, de idegenben szerzett kevesebb találat miatt így is lemaradt a BL-trófeáról.

Isabel Blanco, az első összecsapáson öt gólos Larvik-játékos az európai szövetség honlapjának elmondta: erőt meríthetnek abból, hogy az elődöntőben úgy búcsúztatták a szlovén Krim Ljubljanát, hogy először kikaptak hazai pályán, majd idegenben felszabadultan tudtak játszani, és fölényesen nyertek.

A két együttes – a magyar és a norvég – ebben az idényben már háromszor találkozott egymással, és a döntő nyitánya előtt is, még a középdöntőben az ETO győzött: február 16-án 24-18-ra idegenben, március 2-án pedig 30-24-re Győrben.

A Larvik 2011-ben már győzött a BL-ben – többek között a most győri Heidi Lökével a soraiban – az Ambros Martin vezette és a jelenlegi ETO-t erősítő francia Raphaelle Tervellel felálló spanyol Itxako ellen. Előtte a KEK-ben 2005-ben és 2008-ban bizonyult a legjobbnak, 2009-ben pedig finalista volt, míg 1996-ban a Debrecennel szemben elveszítette az EHF Kupa-döntőt.

A legrangosabb sorozatban eddig csupán két magyar együttes, 1982-ben a Vasas, 1999-ben pedig a Dunaferr ért fel a csúcsra.

 

(MTI)