New Yorkban egészségügyi szükségállapot vezettek be

Győr+
2019.04.10. 07:45

New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.

A metropoliszban először fordult elő, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. A rendelkezés elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedét érinti, tavaly ősz óta ugyanis e negyedben nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma.

A város egészségügyi hatóságai közölték: szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az elmúlt hónapokban ugyanis – elsősorban Brooklynban – egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás “káros” voltát hangsúlyozta. “Szándékos félreinformálás folyik” – hangoztatta kedden újságíróknak Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere. Palacio fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak.

Az egészségügyi hatóságok most feltérképezik és listázzák azokat a felnőtteket és gyermekeket, akik kapcsolatba kerültek diagnosztizált kanyarós betegekkel. Ezer dolláros büntetést kaphatnak azok, akiknek nincs oltásuk, és visszautasítják a vakcinát. Kedden tartott sajtótájékoztatójukon a város illetékesei közölték: tavaly október óta 285 kanyarós esetet diagnosztizáltak, közülük 246 páciens gyermek. A betegek között akadt hathónaposnál fiatalabb csecsemő is. Oxiris Barbot, New York egészségügyi főtanácsnoka szerint csaknem valamennyi eset az ortodox zsidó közösségben fordult elő. “Nem engedhetjük meg, hogy ez a veszélyes betegség visszatérjen New Yorkba” – fogalmazott Bill de Blasio, a város polgármestere.

Fotó: Pixabay

MTI