Győr+
2013.03.11. 12:29

Nemzetközi Magyar Matematika Verseny

A Révai Miklós Gimnázium és a Krúdy Gyula Középiskola és Szakiskola közösen rendezi a XXII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt.

A verseny a Kárpát-medencében élő magyar középiskolások nemzetközi versenye. 280 diák és mintegy 80 tanár találkozik évről-évre, mindig más helyszínen, évente váltogatva az anyaországot és a külhont. Ebben az évben március 14-18. között a két győri iskola vállalta a szervezést. – mondta el Nagy Attila a Krúdy igazgatója.

 

A rendezvény amellett, hogy versenyzési lehetőséget biztosít a diákoknak, lehetőséget teremt a határon túli magyarokkal való találkozásra, ahol a felnövekvő nemzedék tagjai új barátságokat is köthetnek. – tette hozzá Horváth Péter a Révai igazgatója.

 

A versenyre Magyarország mellett Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és Délvidékről érkeznek magyar résztvevők. A verseny nívóját a szervezők az OKTV döntőjéhez hasonlítják, amelyre válogatókon, illetve korábbi versenyeredmények révén lehet eljutni. Színvonalát mutatja, hogy Romániában felvételi pont szerezhető a versenyen való részvétellel.

 

Mivel a rendezvény hangsúlyosan a magyarsághoz tartozó fiatalokat szólítja meg határoktól függetlenül, lényeges elemei a különböző közösségépítő programok, amelynek költségeihez az önkormányzat jelentős mértékben járult hozzá, a találkozó mintegy 8 millió forintos költségvetésének közel felét a város vállalta magára, de emellett számos győri vállalkozás is a nemes ügy mellé állt.

 

A fiatalok március 14-én érkeznek városunkba, ez a nap az ismerkedésé. Március 15-én, a rendezvény hivatalos megnyitója után részt vesznek a város ünnepi megemlékezésein, és közösen koszorúznak. A résztvevők a Krúdy iskola diákjai idegenvezetésével ismerik meg városunkat. Március 16-án következik maga a verseny, délután pedig a Széchenyi Egyetem és az Apáczai kar kínálatát ismerhetik meg az indulók. Március 17-én kirándulás indul Pannonhalmára, Fertődre, illetve a Komáromi Erődbe, mindhárom csoport ellátogat a Mobilisba is. Az eseményt március 18-án az ünnepélyes eredményhirdetés zárja.

 

A versenyről és a programokról további információk az nmmv.krudy.gyor.hu honlapcímen találhatók.

 

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter