Nem indul az új BL-ben a Győr nagy ellenfele
Az idén és tavaly is ezüstérmes Vardar Szkopje nem nevezett a női kézilabda Bajnokok Ligája új idényére.
A macedón együttes a négyes döntős lebonyolítás 2014-es bevezetése óta mindig eljutott a budapesti tornára, amelyet háromszor a harmadik, a legutóbbi két alkalommal pedig a második helyen zárt. Tavaly és idén is a Győri Audi ETO KC-tól kapott ki hosszabbításban.
A Vardar kerete a szezon végén anyagi okok miatt szétszéledt, ezért nem vállalta az indulást, és más macedón klub sem jelezte részvételi szándékát a BL-ben.
A nők mezőnyében 26 csapat jelentkezett, az európai szövetség (EHF) rangsora alapján a magyarok közül bajnok Győr és a második helyezett Ferencváros is főtáblás lesz.
A résztvevők listáját az EHF végrehajtó bizottságának glasgow-i ülésén, június 18-án véglegesítik, a selejtező sorsolására június 27-én kerül sor Bécsben, a csoportkör beosztását pedig két nappal később készítik el, szintén az osztrák fővárosban.
A nőknél a Győr idén megvédte címét a BL-ben, a Ferencváros a negyeddöntőig jutott, a férfiaknál a Veszprém és a Szeged is a rájátszás első fordulójában, a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Fotó: Sportolunk.sk
24.hu