Nem használta a biztonsági övet, megsérült

Győr+
2019.07.12. 09:59

A passzív biztonsági eszközök használata életet menthet!

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. július 12-én 3 óra 20 perckor az 1-es számú főúton, Mosonmagyaróvár és Levél között. Egy 39 éves bezenyei férfi közlekedett Levél irányából Mosonmagyaróvár felé. Haladása során – feltehetően elalvása miatt – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a 168. kilométerszelvényben az autója bal elejével nekiütközött a szemből érkező nyerges vontatónak. Az ütközés következtében mindkét jármű az árokban landolt. A baleset következtében az okozó 39 éves járművezető megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A szemle során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem használta a biztonsági övet.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy a biztonsági öv használatának lakott területen belül és kívül egyaránt nagy szerepe van. A bekövetkezett baleseteknél kerülnek előtérbe a passzív, másodlagos műszaki biztonsági tényezők, úgymint a biztonsági öv, a fejtámasz, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak (megfelelő motoros védőruházat). Szerepük a sérülések következményeinek csökkentésében jelentős. Baleset esetén növelik a vezető és az utasok túlélési esélyeit, nem ritkán megóvják őket a sérülésektől is.

police.hu