„Nem az iskolának jelentett problémát, hogy a párttitkárok gyerekei ide jártak”

Beszélgetés Csóka Gáspár atyával, a győri bencés gimnázium nyugalmazott igazgatójával.

Büki kisdiákként önnel is írattak olyan dolgozatot, hogyan képzeli el az életét ötven-hatvan év múlva? Ilyen életet képzelt el magának?

Ezt a dolgozatot nem íratták meg velem, de felső tagozatban már foglalkoztatott a jövőm. Nagyon vallásos családban nőttem fel, nagynénéim között szerzetes nővérek voltak, nagybátyám bencés pap volt. Szüleim nem akadályozták meg, örömmel fogadták, hogy bencés szeretnék lenni. Schermann Rudi büki, győri egyházmegyés kispap gondolatait mint szivacs a vizet szívtam magamba gimnazista éveimben. Aztán a bencés közösség magával ragadott, ami azóta is nagy erőt jelent számomra.

Mondhatjuk azt, hogy teljes mértékig elégedett élete pályafutásával?

Teljesen elégedett vagyok, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindazt meg tudtam csinálni, amit elvártak tőlem vagy magam szerettem volna megtenni. Ami mindig megmaradt, a tanárság, a diákok közelsége és a levéltári munka.

Tele van a világ elégedetlen és boldogtalan emberekkel. Diákjainak tud életvezetési tanácsokat adni, vagy ezt mindenkinek magának kell kikínlódnia?

Az egyénnek magának kell megküzdenie, azt azonban mindig sulykoltam a diákjaimba, próbáljanak abban a munkában örömet találni, ahová az Úristen állította őket. Ha ez sikerül, a kiegyensúlyozottságot meg tudjuk teremteni.

Ha szerteágazó és sokrétű tevékenységéből egyet ki kellene emelni, ami a legközelebb áll önhöz, melyik lenne? Vagy ha egyet elvettek volna, melyik fájt volna?

Az iskola, a gimnáziumi oktatás hiányzott volna a legjobban. Nagyon szerettem a levéltárat is. Az elöljárói munkákról tudtam volna a legkönnyebben lemondani.

A bencéseknek, Pannonhalmának mindig is kultusza volt Magyarországon. Mit jelent a huszonegyedik század elején bencésnek lenni?

A szerzetes számára a legfőbb tevékenység Isten szolgálata és ezen keresztül az emberek szolgálata. A kettő egyensúlya fontos.

Egyszer egy svájci újságírót kalauzoltam Győrben. Hitetlenkedve fogadta gondolataimat, hogy mi már ezer éve a Nyugathoz tartozunk. A harmadik nap kivittem Pannonhalmára, s azt mondta, igazam van. Egyetért azzal, hogy a Nyugathoz tartozásunk szimbóluma a monostor?

Ezt nyugodtan kijelenthetjük. Az a kicsi kis domb kezdettől lehetőséget adott, hogy rálássunk Európára a keresztény kultúrán keresztül. Pannonhalma elsősorban lelki centrum, de kulturális jelentősége és súlya is van, amit mindig is sikerült megőriznie a legutóbbi időkig. Vagyis Nyugathoz kapcsolódásunkban Pannonhalma mindig fontos láncszem volt. Nyitott volt az európai szellemi és lelki irányzatokra és befogadásukra.

Nyugathoz tartozásunkban van hatvanévnyi szünet, a szocializmus évtizedei. Ön hogyan élte meg az el- és bezártságot, mi jelentette a túlélést?

Korlátozott körülmények között éltünk, elöljáróink sem mehettek külföldre, s külföldi szerzetes is nagy ritkán jutott el Pannonhalmára. Egy-egy újság, folyóirat jelentette a kapcsot. Szennay András főapát mindent elkövetett, hogy Pannonhalmát bevonja a bencések nemzetközi vérkeringésébe. Nagy dolog volt, amikor 1980-ban a Bencés Kongregáció prézes apátjai Pannonhalmán üléseztek, s láthatták, van itt bencés élet, ha nehéz körülmények között is. Innentől kezdve kicsit jobb lett, már utazhattunk, s diákjaink is tanulhattak külföldön.

A bencés gimnáziumnak a szocializmus évei alatt is megvolt a súlya. Legendák keringenek arról, hány párttitkár gyermeke járt önökhöz.

A legendákat egyszer helyére kell tenni. Nem az iskolának volt problémája azzal, hogy a párttitkár vagy a katonatiszt gyereke ide járt, hanem a másik oldalon nem engedték. Felvettük a fiút, de fél év múlva elvitték, mert a szülőkre olyan nyomás nehezedett. Politikusok gyermekei kilencven előtt nem jártak hozzánk, művészek gyermekei inkább.

Össze tudja számolni, a hosszú évtizedek alatt hány tanítványa volt? Visszajárnak az egykori diákok?

Szám szerint lehetetlenség összeszámolni. A második kérdésre könnyebb válaszolni. Nagy az öröm a pedagógus számára, ha tanítványai visszajárnak, munkájának gyümölcsét ekkor látja igazán. Az évek folyamán jó barátokká, társakká nőnek. Szükségünk van egymásra.

Vannak híressé vált tanítványai?

Vannak, de senkit nem szeretnék megbántani a nevekkel. Vannak az egykori növendékek között egyetemi tanárok, akadémikusok, tudósok, politikusok, orvosok, tanárok. Nagyon örülök azoknak a tanítványoknak, akik a papi hivatást választották. Kettőnek is az osztályfőnöke lehettem, akik a Püspöki Kar tagjai. Ez az ő érdemük, nem az enyém, de véletlenül így adódott.

A nevelés nehéz feladat. Voltak kudarcai is?

Sajnos voltak olyan tanítványok, akiktől a többiek érdekében meg kellett válni. Ezt mindig kudarcként éltem meg, mert nem jó lemondani senkiről. Bizonyos helyzetekben azonban a váltás-válás elkerülhetetlen volt.

Folytassuk a levéltárosi munkájával. Önnél többször aligha érintették a tihanyi apátság 1055-ból származó alapítólevelét, amelyet Pannonhalmán őriznek. Milyen érzés egy majdnem ezeréves oklevelet kézben tartani?

A múlt tisztelete fogalmazódik meg bennem, diákjaimat mindig szívesen kalauzolom a levéltárban, enélkül nem érettségizhetnek le, hogy legalább egyszer a levéltárat végigjárják. Nagy öröm számomra, hogy néhány tanítványomat olyannyira sikerült megfertőznöm, hogy elismert levéltárosként dolgoznak.

Ott van a laptop az asztalán. Rendszeres internethasználó?

Későn, nyugdíjas igazgatóként kezdtem el a számítógéppel foglalkozni, tudom használni és szívesen is használom a laptopot is, az internetet is. Ha megakadok, diákjaimhoz fordulok, szívesen segítenek. Korábban kézzel írtam a leveleket, most már e-maileket írok. Nem lettem internet-drogos.

Az internet áldás vagy átok?

Nagy a különbség gyerek és gyerek között. Van, akinek el kell magyarázni, tessék használni az internetet, mert nélkülözhetetlen a mai világban. Az oktatás sem tudja nélkülözni. A veszély persze ott van, meg kell tanítani őket arra, melyik gombot nem szabad megnyomni.

2006-ban magas kitüntetést vehetett át Erdő Pétertől. A Pro Paedagogia Christiana díj életműve megkoronázása?

Minden elismerés, bármennyire próbáljuk is elintézni azzal, hogy méltatlan vagyok rá, jólesik az embernek. Még kezdő pannonhalmi éveimben történt. Vakáció előtt az egyik gyerekre ránéztek a szülők, s tudta, mit kell mondani: atya, köszönöm szépen! Majd pár perc múlva visszaszaladt, benyitott hozzám, s annyit mondott: atya, tényleg köszönöm szépen!

Akkor ezzel zárom én is, Gáspár atya, tényleg köszönöm szépen a beszélgetést!

1938-ban született Bükön, amely akkor még Sopronvár-megyéhez tartozott. Itt töltötte gyermekkorát. 1952-ben szülei és nagybátyja bátorítására a pannonhalmi bencés gimnáziumba került, s egy életre elkötelezte magát a bencések mellett. A forradalom évében, 1956-ban érettségizett. 1961 nyarán végzett a teológián és szentelték pappá.

Még ebben az évben elkezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem latin szakán. Másodévtől felvette az ógörög szakot is. 1966-ban itt is diplomát kapott, s egyúttal a győri bencés gimnázium gyakorló tanára lett, majd Pannonhalmára került gimnáziumi tanárnak és a nevelőotthonban is tevékenykedett.

1980–2012-ig a levéltár igazgatója. 1977-től a gimnázium igazgatója, 1979-től pedig hat évre főmonostori perjel. 1979-től a rendi teológiai főiskolán az egyháztörténelmet, alkalmanként a görög nyelvet is tanította 2010-ig. Hat év perjelség után 1985-ben Győrben házfőnök lett, majd 1987-ben a gimnázium vezetését is átvette. 1989- ben ismét visszakerült Pannonhalmára alperjelként, oktatott a gimnáziumban és a levéltártól sem szakadt el. 1998-ban megint Győrbe került házfőnöknek, igazgatónak 2005-ig. Csak papíron nyugdíjas, ma is oktat a gimnáziumban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006. június 19-én Pro Paedagogia Christiana díjat adományozott Csóka Gáspár bencés szerzetesnek.

Koloszár Tamás

Fotó: Marcali Gábor