Győr+
2018.03.20. 13:44

Negyvennégy esemény, tizenkét sérülés

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten negyvennégy eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzesetek és műszaki mentések során tizenketten sérültek meg.

Az oldalára borult egy személygépkocsi Jobaházán, az Ady Endre utcában március 12-én, hétfőn délelőtt. A jármű vezetője ki tudott szállni, a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A csornai hivatásos és a bogyoszlói önkéntes tűzoltók áramtalanították, majd kerekeire állították a forgalmi akadályt okozó autót.

 

Kedden este kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy garázs, valamint a benne álló személyautó Péren, a Reptéri utcában. A tűzesethez a pannonhalmi és a győri hivatásos tűzoltók és a péri reptéri tűzoltók vonultak, akik közös erővel fékezték meg a lángokat. A garázs mellett álló másik gépkocsit az egységek a tűz közeléből eltávolították, így az csak kis mértékben sérült.

 

Szerdán délelőtt teherautónak hajtott, majd érintőlegesen egy kamionnak ütközött és lesodródott az úttestről egy személygépkocsi az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Lébény közelében, a 145.-ös kilométernél. Egy ember beszorult a személyautóba, őt a műszaki mentést végző lébényi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek. A tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. Az érintett sztrádaszakaszon félpályán haladt a forgalom.

 

Pénteken este egy száz négyzetméteres családi ház egyik helyiségében keletkezett tűz Győrben, a Váci Mihály utcában. A győri hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók elzárták a közműveket. A tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat. A ház valamennyi helyisége füsttel és korommal szennyeződött. A mentők egy embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

 

Vasárnap délelőtt átszakította a szalagkorlátot és egy vízelvezető árokban állt meg egy személygépkocsi az M1-es autópályán, Győr közelében, a 110-es kilométernél a Hegyeshalom felé vezető oldalon. A műszaki mentést végző győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A balesetben nem sérült meg senki.

 

Vasárnap késő este a tetejére borult egy személyautó Fertőrákos határában, a Sopronkőhida felé vezető úton. A műszaki mentést a soproni hivatásos és a fertőrákosi önkéntes tűzoltók végezték, melynek során csörlő segítségével visszaállították kerekeire és áramtalanították az autót. A balesetben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

 

 

forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu