Győr+
2012.03.14. 14:06

Mozgásba lendült a Mobilis- VIDEÓVAL, KÉPGALÉRIÁVAL

A Mobilis Interaktív Kiállítási Központot 2012. március 14-én ünnepélyes keretek között adták át. A nagyközönség március 15-től látogathatja Győr tudományos játszóházát.

Az egyetemi csarnok mellett megépült új intézmény játékos formában kívánja bemutatni mindazt, ami az autógyártással, tágabb értelemben a mozgással kapcsolatos. Az úgynevezett science center háromszintes, 2737 négyzetméteres ívháromszög alapformájú (a Wankel motor dugattyújának formájára emlékeztető) épület, amelyben kiállítási tér, kreatív foglalkoztató, látványlabor, e-olvasó, előadó- és oktatóterek, valamint konferenciaterem kapott helyet. Az akadálymentesített épületben ajándékbolt is üzemel, a létesítmény alatt mélygarázs húzódik. – mutatta be Szilasi Péter Tamás ügyvezető igazgató Győr új intézményét az épület megnyitóján.

Thomas Faustmann, Borkai Zsolt, Szekeres Tamás

Borkai Zsolt polgármester kifejtette, a Mobilis jól tükrözi azt az együttműködést, amely a város az Audi, az egyetem, tágabb értelemben az oktatás és a vállalkozások között létrejött. Az új intézmény küldetése, hogy játékos formában ismertesse meg a fiatalokat a műszaki pályák szépségeivel, ezzel orientálva őket olyan szakmák irányába, amelyekkel megtalálják számításaikat a győri munkaerőpiacon. A Mobilis nem mellesleg a város turisztikai attrakcióinak sorát is bővíti.

Dr. Szekeres Tamás rektor hozzátette, napjainkban hiány van a jól képzett szakmunkásból és mérnökökből annak ellenére, hogy egyre nagyobb az igény irántuk. Hozzáfűzte, a város, az Audi és az egyetem eddig is sokat tett ennek megváltoztatására. A Mobilis egy tökéletes színtér arra, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek ezekhez a hiányszakmákhoz.

Thomas Faustmann az Audi Hungaria ügyvezetésének elnöke a Mobilis megnyitását a város fejlődésének egy újabb mérföldköveként aposztrofálta. Mint mondta, a műszaki szakmáknak hatalmas jövője van, és ez a tétel Győrre különösen igaz. Az interaktív kiállítás az elsőre talán átláthatatlannak tűnő műszaki világot hozhatja közelebb a fiatalokhoz.

A Mobilisban 74 darab járműiparra, közlekedésre, a mozgás fizikájának bemutatására specializált interaktív eszköz található, amely nem csak szemléltetésre, de azok kipróbálására, a látogatók kreativitásának fejlesztésére is alkalmas. A Mobilis fifikus fizikusai Mészáros Péter vezetésével lélegzetelállító kísérleteket mutatnak be a látogatóknak.

A beruházás 1,7 milliárdos Európai Uniós forrásból és 200 millió forintos városi önrésszel valósult meg.

Bár Európában már nem ismeretlen a science center fogalma, a járműiparra, illetve annak technikai vívmányaira fókuszáló győri kiállítási központ egyedülálló a kontinensen. A témaválasztás nem véletlen; az autóipar és a műszaki oktatás fellegvárában egyre fontosabb kérdés a képzett szakember utánpótlás biztosítása. Ehhez kíván hozzájárulni a Mobilis azzal, hogy a nem formális oktatás segítségével egyre több diákkal szeretteti meg a műszaki- és természettudományokat.

A próbaüzem tapasztalata, hogy a fiatalokat lenyűgözi a kiállítás. Sok diák órákig mesélt otthon a Mobilisban látottakról, mások pedig arról érdeklődtek: miért nem lehet itt aludni. A mi saját tapasztalatunk pedig az, hogy a Mobilisban néhány órára minden felnőtt újra gyermek lehet, és önfeledten játszhat, tanulhat, versenyezhet, a fiatalabb generációval közösen.

A Mobilis kedd kivételével minden nap 9-17 óráig tart nyitva. A hosszú hétvégén kiemelt programokkal várja első látogatóit az intézmény. A négy napban Gábor Áron rézágyújától az űrhajókig címmel 10:00 és 13:30 órai kezdettel, Mozgásban a tudomány címmel 11:30 és 15:00 órai kezdettel láthatók izgalmas bemutatók. Március 15-18 között ingyenes Mobilis-járat szállítja a vendégeket a központba. A szerencsések akár éves bérletet is kaphatnak ajándékba.

A kiállítási központról még többet tudhat meg a www.mobilis.gyor.hu oldalon.

Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter/ Marcali Gábor