Győr+
2012.04.07. 16:25

Motorok nyergében érkezett meg Győrbe a húsvéti nyuszi

Az esős idő ellenére több száz tapsifüles motoros érkezett a Dunántúl minden szegletéből és a Felvidékről, hogy részt vegyen az immár hagyományos húsvéti motoros felvonuláson. A tavaszköszöntő motorozást ezúttal egész napos rendezvénysorozat előzte meg, hiszen szombaton tartották az I. Győri Baleset megelőzési Napokat.

Már szombat reggeltől folyamatosan programokkal várták a szervezők az érdeklődőket az ETO Parkba, ahol amerikai és veterán autókkal találkozhattak, de volt bárki megnézhette a rendőrmotorosok bemutatóját is, sőt a motorral érkezők ingyenes hangerőmérésen tesztelhették fémparipáikat.

A kora délutáni látványos felvonulásra már déltől gyülekeztek a kétkerekűs résztvevők. Sokan bukósisakra ragasztott nyuszifüllel érkeztek, de volt aki tetőtől talpig húsvéti nyúlnak öltözve ült motorja nyergében. A 13 órakor kezdődött felvonulás során hosszú percekig szűnni nem akaró sorban kanyargott a motoros karaván keresztül a városon, melynek a szervezők elmondása szerint a fő célja egyrészt a szórakoztatás, illetve a motorozás népszerűsítése, másrészt pedig a motorosokról kialakult előítéletek felszámolása volt.

A következő nagy motoros esemény Győrött az immár tízedik alkalommal megrendezendő Nemzetközi Jótékonysági Motoros Találkozó és Rockfesztivál lesz május 11 és 13 között Győrújbaráton, ahol a várhatóan több ezer motorral vagy éppen anélkül érkező jótékony résztvevő többek között a Tankcsapdával, a Lorddal, vagy éppen az Ossian együttessel bulizhat majd egy nagyot Győrújbaráton.

Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.

Molnár G. Tamás

Fotó: a szerző