Győr+
2016.03.08. 08:32

Minőségi díjat kapott a győri Belga Étterem

Magukat vendégnek álcázó ellenőrök vizsgálják a minőséget, amely alapján a Belga Étterem és Sörözőt érdemesnek találták a díjra.

A Magyar Turizmus Zrt. 2006-ban indította el a Magyar Turizmus Minőségi Díj programot, amelynek keretében egy objektív, alapos és az európai elvárásoknak is megfelelő minősítési rendszerben vizsgálják a részt vevő éttermeket, szállodákat.

 

Érdekessége, hogy maga a vizsgálat titkos, vagyis a vendéglátó egység nem tudja, hogy mikor is zajlik az ellenőrzés. Az álruhás vendégek figyelik a felszolgálás és az ételek minőségét, a hely hangulatát, a fogadtatást, és még számos szempontot. A pályázó szállodákat 808, az éttermeket 324 kérdésből álló lista alapján ellenőrzik. Később felfedik kilétüket, így azokat a területeket is megvizsgálják, amelyek a vendég számára láthatatlanok.

 

 

„Büszkék vagyunk, hogy elnyertük a díjat, hiszen nap mint nap a minőségre törekszünk.” – nyilatkozta lapunknak Horváth Ottó a Rába Hotel igazgatója. Hozzátette, a díjjal járó plakett kihelyezése a tudatos fogyasztók számára is garancia arra, hogy bízhatnak az étterem színvonalában.

 

A Belga tehát jogot szerzett az egész kontinensen a kiválóságot jelző „Q” jel használatára (az „European Hospitality Quality” minősítési rendszerből eredően), amely három évig érvényes, és amelynek jogosságát a három év során utóellenőrzés alkalmával is vizsgálhatják. Városunkban egyébként a La Maréda Étterem és az ETO Park Hotel kapta meg korábban a minőségi díjat.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter