„Mindenkinek van egy óceánja”

Adrenalinfröccsöt kaptam, egy lehetőség maradt, hogy kinyitom a kabinajtót és kimászok. Kiúsztam, minden szürke volt, tombolt a szél – beszélt az óceánba borulásáról Rakonczay Gábor a Szabadhegyi Találkozásokon Simon Róbert Balázs alpolgármester vendégeként.

Gábor a középiskolában ismerkedett meg későbbi feleségével, Viktóriával, már akkor eltervezték, egyszer körbeevezik a Földet. A két fiatal együtt ment egyetemre, Viki formatervező művésznek, Gábor építész tervezőnek tanult. Ekkor érett meg az ötlet, hogy átevezzék az Atlanti-óceánt. Építettek egy speciális evezős hajót, a Tűzhangyát, amivel első magyar párosként keltek át az óceánon.

Gábor tavaly december 20-án a világon elsőként, egyedül vágott neki az Atlanti-óceánnak kenuval, amit a híres óceáni vitorlázó, Fa Nándor tervezett és épített.

– Semmi nem volt adott, de pontosan tudtuk, hogy mit akarunk elérni – kezdett bele a mesélésbe Gábor többes számban, hiszen felesége rengeteget segített az előkészítésben, és az út alatt is, amíg tudtak kommunikálni. Nem egész 61 nap alatt tette meg a távot.

A legnehezebb a magány volt. Sokat beszélgettem magammal, kívülről próbáltam nézni magam, hogy normális-e még, amit csinálok. Miután átbillentem a holtponton, már élveztem, az utolsó 10 nap nagyon jó volt – emlékezett vissza.

A hajó kabinja nagyon kicsi volt, a háborgó vízen egy zoknicsere is kihívásnak bizonyult. Ha aludni akart, ki kellett magát ékelnie. Gábor rengeteget hallucinált, egy nagyobb hal csobbanását, vagy delfin sípolását hallva azonnal felébredt. Az esetek többségében vizesen aludt. A majdnem végzetes borulásnál is a kabinban tartózkodott.

„Másfél napja tartott a vihar, amikor egy hullám elkapta a hajót, és fejjel lefelé fordította. Elkezdett ömleni a víz, tudtam, hogy el fogok süllyedni, ha nem jól döntök. Nagyon féltem, és átfutott az agyamon, hogy rengeteg dolgot nem valósítottam meg, és meg sem tudják, hogy mi történt velem. Adrenalinfröccsöt kaptam, egy lehetőség maradt, hogy kinyitom a kabinajtót és kimászok. Kiúsztam, minden szürke volt, tombolt a szél. Próbáltam a hajót magam felé húzni, de nem sikerült. Az utolsó percben jött egy hullám, ami visszafordította a hajót. Leírhatatlan érzés volt, hogy élek.”

Ezután egy GPS-t tudott használni, és azt is be kellett osztania, élelmiszereinek fele elázott.

„Nyolc hajót észleltem a borulás után, ellőttem az összes jelzőrakétámat, de a radarjaik nem ilyen pici hajókra vannak beállítva. Megviselt a borulás, tudatosult bennem, hogy ha én nem teszek az életemért, akkor senki. Mindenkinek van egy óceánja, amin át kell kelnie. Meg lehet csinálni, és ha tragikus helyzetbe is kerülünk, akkor is vissza lehet fordítani a hajót. Dolgozzunk a célunkért, és ha elkezdjük járni a saját utunkat, akkor kivirulunk, amit a szkeptikusok is észrevesznek.”

Végezetül elmondta, külföldön nem kérdőjelezik meg, hogy átkelt az óceánon kenuval:

„Azt nézik, hogy a kicsi Magyarországról jöttem, ahol se tenger, se óceán. Abszolút magyar sikerként fogják fel.”

Zoljánszky Alexandra

Fotó: O. Jakócs Péter