Migránsok a furgonban: letartóztatták a román sofőrt

Győr+
2019.07.23. 10:44

Elrendelte kedden a Soproni Járásbíróság egy román férfi letartóztatását, aki vasárnap tizenhat illegális bevándorlót vitt áruszállító furgonjának zárt rakterében.

A Soproni Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2019. augusztus 23. napjáig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 2019. július 21. napján Sopron irányába az általa vezetett kisbusz rakterében 16, beutazásra és tartózkodásra jogosító okmányokkal nem rendelkező migráns személyt embertelen körülmények között szállított. A bíróság megalapozottnak találta az ügyészi indítványt és a Be. 276. § (2) bekezdés ab) és cb) alpontja alapján elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A gyanúsított tagadta a terhére rótt, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének elkövetését, azonban a bíróság a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak.

A határozat indokolása tartalmazza, hogy a gyanúsított román állampolgár, ugyanakkor elmondása szerint rendszeresen utazik Nyugat-Európába, így a romániai lakóhelyén sem mindig elérhető. A luxemburgi hatóságok a tartózkodási helyének a megállapítása végett vele szemben már körözést is kibocsátottak. A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, a büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, de felmerül az embercsempészés még súlyosabban minősülő esetei megállapításának a lehetősége is. A bíróság döntésének indoklása szerint mindezek alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a hatóságok elől megszökne, illetve elrejtőzne.

A bíróság indokolása szerint a gyanúsított Magyarországon büntetlen előéletű, a rendelkezésre álló adatok szerint azonban más európai államban már indult vele szemben büntetőeljárás. A gyanúsított egyébként úgy tartózkodott Magyarország területén, hogy még a haza utazásához elegendő összeg sem állt a rendelkezésére, így megalapozottan feltehető az is, hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményeket követne el. A gyanúsított által elkövetett bűncselekmény szervezett jellege szintén az esetleges bűnismétlés lehetőségét támasztja alá.

A döntés végleges.

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályának járőrei július 21-én, a 85-ös számú főúton igazoltatták egy mikrobusz sofőrjét. A megalapozott gyanú szerint az elkövető a hajnali órákban tizenöt afgán és egy iráni személyt vett fel a jármű rakterébe az Alföld térségében. A migránsokra egy másik embercsempész zárta rá az ajtót. Az elkövető a migránsokat megállás nélkül, órákig szállította Sopron felé. A zárt raktérben nyomorgó személyek a meleg időben csupán az ajtóréseken keresztül jutottak levegőhöz, ezért út közben dörömböltek is a sofőrnek, illetőleg feszegették a furgon ajtajának gumitömítéseit is. Az elkövető által vezetett autót Sopron közelében vonták rendőri intézkedés alá.

A furgon sofőrje Magyarországon lakóhellyel nem rendelkezik, romániai lakóhelyén sem mindig elérhető. Ellene a luxemburgi hatóságok által kibocsátott körözés van érvényben. Ezen tények miatt a nagy tárgyi súlyú bűncselekmény kapcsán az ügyészség álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélyére lehet következtetni. Emellett az elkövetővel szemben más európai tagállamban is indult már büntetőeljárás, továbbá anyagilag kiszolgáltatott helyzete miatt, mivel a hazautazásához szükséges összeg sem áll rendelkezésére, fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A letartóztatás tárgyában kedden a Sopron Járásbíróság fog döntést hozni.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség
Fotó: police.hu