Győr+
2015.12.11. 15:24

Megújult Révfalu

Ismét gazdagodott Győr révfalui városrésze. Pénteken Borkai Zsolt polgármester átadta azt a 650 millió forintos beruházást, amelynek keretében befejeződött a Kossuth-híd felújítása, valamint a Rónay Jácint út és a Kálóczy tér rekonstrukciója.

Győrben szinte megszokottá vált, hogy fejlesztéseket jelentünk be, most éppen Révfaluban, mert ez a városrész is megérett a megújulásra – kezdte köszöntőjét Borkai Zsolt, aki emlékeztett arra, kilenc éve hirdették meg a belváros folyamatos fejlesztésének programját.

A felújítás eredményeként befejeződött a Kossuth híd teljes rekonstrukciója, a Révfalut és a belvárost összekötő híd új világítást is kapott, amelyről a polgármester azt mondta, a világítási szépségversenyben dobogón végezne, ha lenne ilyen verseny.

 

 

A hídszerkezet felújítása során új festést és új aszfaltburkolatot kapott a híd: a kivitelezők először becsomagolták a hidat a régi festék eltávolításához, majd összesen négy rétegben festették le az acélszerkezetet. Ezt követően ősszel épült ki a teljesen megújult köz- és díszvilágítás. A hídon eddig még nem látott LED-es közvilágítási lámpafejek lettek beépítve, vezérlehető LED díszvilágítással.

A Rónay Jácint út és Kálóczy tér burkolat-felújítása nagyon időszerű volt, hullámos, könnyen kátyúsodó burkolat volt mindkét utcában. Egy oldalra került a kerékpárút a Tulipános Iskola előtt, a Kálóczy téren pedig több parkolóhelyet lehetett kialakítani a ferde parkolási elrendezéssel.

A kivitelezés számos helyen speciális gépeket, speciális szaktudást igényelt: a 7 méter mélységben kialakított csatorna építéséhez egy 35 tonnás lánctalpas markoló dolgozott. Óriási méretével ez égész csomópont területét elfoglalta. A nagy mélységű munkavégzés miatt ideiglenes pályaszerkezet épült a Tulipános Iskola előtti szakaszon. A csatorna építéséhez ipari búvárokat is alkalmazott a kivitelezőnk.

 

 

A híd felújításakor alpintechnikát is alkalmazni kellett az állványozás során. A díszvilágítás építése során 70 km hosszú kábelt építettek be, speciális erre a célra gyártott kábeltartó tálcákba.

Az út-és mélyépítési munkákat a Strabag Kft., a hídfelújítást a Kútház Kft.,

a köz-és díszvilágítás építését pedig a Vill-Korr Hungária Kft. végezte el.

Az átadáson ott volt a körzet kép képviselője, Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármesterek, akik mint fogalmaztak, mindent elkövettek, hogy a felújításra sor kerüljön. A pénzt az önkormányzat biztosította az Útkezelő Szervezet költségvetésében.

 

Koloszár Tamás

Fotó: O. Jakócs Péter