Győr+
2013.12.11. 10:28

Megújult a Lepke utca

A felújított szabadhegyi Lepke utcát december 11-én adták át. Az utcában a csapadékvíz-elvezetést is megoldották…

A Lepke utca Szabadhegy egyik feltáró útja a Jereváni út és Szent Imre út közötti lakóterületen. Az utca forgalma jelentősen megnövekedett, ezért is vált szükségessé a rossz minőségű burkolat átépítése. Borkai Zsolt polgármester a 147 millió forintos városi beruházással kapcsolatban úgy fogalmazott, az önkormányzat folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogy a csapadékvíz okozta problémákat hatékonyan orvosolja. Erre a célra jelentős összegeket fordít saját forrásból, mint a mostani beruházás is mutatja, illetve a sikeres európai uniós pályázatok segítségével is számos utca újulhatott már meg.

 

 

 

Simon Róbert Balázs alpolgármester, a terület egyik önkormányzati képviselője hozzátette, a Szabadhegyi csapadékvíz-elvezetés kiépítése 2007-ben a tározó tónál található műtárgy kiépítésével kezdődött, most pedig már a hetedik ütemnél tartunk. Ezúttal a Lepke utca felújítása valósulhatott meg a Levendula utca és Vak Bottyán utca között 400 méter hosszon. Az új útburkolaton összegyülemlett csapadékvíz a már korábban kiépített Gyöngyvirág utcai rendszeren keresztül, valamint egy szűrő műtárgyon át jut az adyvárosi csapadékvíz tározó tóba.

 

Hajszán Gyula a terület másik önkormányzati képviselője kiemelte, a Lepke utca esetében a József Attila úttal párhuzamos gyűjtőútról van szó, ezért annak felújítása sok itt élő embernek teszi könnyebbé a közlekedést. A korábban rengeteg problémát okozó csapadékvíz egyre kevesebb helyen jelentkezik a szisztematikus munkának köszönhetően.

 

Prédl Antal a város Útkezelő Szervezetének vezetője elmondta, a felújítás során az utca teljes szélességében megújult, az útburkolaton kívül új járdaburkolat készült, peron jellegű szigetet építettek a szelektív hulladékgyűjtő edényeknek a Gyöngyvirág utca és Gábor Áron utca között. A szegélykő autóval is járható kivitelben valósult meg úgy, hogy ahhoz 1-1 méter széles gyephézagos burkolás készült, mely a parkolást, leállást szolgálja. Az átépítéssel valójában egy teljesen megváltozott, új utcakép született. „A hat méter szélesre épített Lepke utca a rá merőleges utcák feltárását is szolgálja, ennek preferálása miatt nem tervezzük sebességcsökkentők építését és szeretnénk felhívni a közlekedők figyelmét, hogy a csomópontokban maradt a jobb kéz szabályozású elsőbbségadási kötelezettség.„ – hívta fel a figyelmet a szakember.

 


Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter