Győr+
2016.09.24. 17:42

Megújul a Család- és Gyermekjóléti Központ Lajta úti irodája

A fejlesztés során nem csak átalakítják és akadálymentesítik az épületet, de a két új gépkocsi segítségével a helyszíni kiszállás is gördülékenyebbé válik, emellett pedig kettővel bővül az esetmenedzserek száma.

A 2016-ban életbe lépett jogszabályi változások következtében minden járásszékhely, így Győr is köteles olyan Család- és Gyermekjóléti Központot működtetni, ahol a családok segítése és a gyermekjóléti szolgáltatások egymásra épülve működnek. Az intézkedés kiemelt célja, hogy csökkenjen a veszélyeztetett gyermekek száma, és ne történjen velük visszaélés a családon belül.

A megnövekedett és új feladatok ellátásának biztosítására a győri önkormányzat több mint 75 millió forintos európai uniós támogatást nyert a „Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Győrben, II. ütem” című projekt keretében. A pénzből a Lajta úti irodabelső tereit korszerűsítik, így több mint 200 négyzetméternyi terület újul meg. Az épület környékét – a parkolótól kezdve a járdán át a bejáratig – akadálymentesítik, az irodán belül pedig akadálymentes WC-t, a helyiségekben számozott információs táblákat, az ügyfélszobákban és az asszisztensi pultban pedig indukciós hurkot alakítanak ki. Az energiatakarékosság jegyében modern hőszigetelő felületet kap az iroda, kicserélik a nyílászárókat, valamint megvalósul a fűtéskorszerűsítés is.

 

 

Eszközbeszerzés keretében új irodabútorokat és informatikai eszközöket vásárolnak a központ számára, melyek egy része a Mónus Illés úti és a Szigethy Attila úti telephelyekre kerül. A projekt során két személygépkocsival is gazdagodik a központ a fokozottan veszélyeztetett gyermekek ügyének felkarolása érdekében. Az esetmenedzseri munka része a rendszeres családlátogatáson és a család saját lakókörnyezetében való segítésen túl a krízishelyzetekben gyors és hatékony ügyintézés. A gépkocsik a járáshoz tartozó 34 település bejárását segítik. A fejlesztésnek köszönhetően ráadásul két fővel nő az esetmenedzserek száma is.

 

A „Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Győrben, II. ütem” című, TOP-6.6.2-15-GY1-2016-00002 azonosítószámú projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar állam társfinanszírozásában valósul meg. A projekt kedvezményezettje Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a támogatás összege 75.099.477 Ft. A beruházás várhatóan 2017. január 31-ig készül el.