Hirdetés
Győr+
2013.04.09. 08:34

Megtalálták az ellopott Chagall-képet

A gyanúsítottak közül ketten külföldön tartózkodnak.

Hirdetés

 

Egy jóhiszemű torinói műgyűjtőnél megtaláltak az olasz csendőrök egy több mint egymillió euró értékűre becsült Chagall-festményt, amelyet tizenegy éve loptak el egy, az olaszországi Savona kikötőjében horgonyzó jachtról.

Hirdetés

A két román férfi a hajó felújításán dolgozott, amikor az 2002 februárja és 2003 januárja között a savonai kikötőben horgonyzott. Az Akt virágcsokorral című festményt egy gazdag amerikai 1998-ban kifejezetten azzal a céllal vásárolta New Yorkban, hogy a jachtját díszítse vele. Ellopását sokáig nem is vették észre, mert a tolvajok egy másolattal pótolták.

A furfangos képlopás akkor derült ki, amikor az időközben elhalálozott tulajdonos fia Olaszországba érkezett, hogy átvegye az örökséget. Felbecsültette a Chagall-alkotást is, és a becsüstől tudta meg, hogy a kép hamisítvány.

A tolvajoknak még egy valódi eredetigazolást is sikerült szerezniük a Chagall Alapítványtól a lopott kép értékesítéséhez.

Az olasz csendőrség műkincsvédelmi osztálya a műkincscsempészettel gyanúsított bolognai műkereskedés elleni nyomozás során bukkant tavaly az egy évtizeddel korábban ellopott kép nyomába. A hatóság szerint a vevő, aki még 2003-ban vette meg a festményt, nem tudta, hogy az bűncselekményből származik.

Az Akt virágcsokorral című kép értékét 1,2 millió euróra becsülik.

 

hirado.hu

likeold
a fb oldalunkat