Győr+
2011.08.15. 19:06

Megnyílt a gyógynövénykert és a gyógynövényház Pannonhalmán

Színes programokkal, köztük gyógynövénycsokor és koszorúkötéssel, gyógynövényes szappanok számára dobozkészítéssel és széles körű gyógynövény-ismertetővel nyitották meg a pannonhalmi gyógynövénykertet és a gyógynövényházat hétfőn a Bencés Főapátság területén.

A hétfői program Nagyboldogasszony napjához kapcsolódott. Az ünnepi szentmisét és a pannonhalmi bencés szerzetes közösséggel együtt végzett vesperást (imaórát) követően Várszegi Asztrik főapát megáldotta a gyógynövényházat, a kertet és azokat a csokrokat is, amelyeket a délután folyamán a vendégek készítettek.

A kora délutáni óráktól gyerekek és felnőttek, egész családok mintegy 200-an látogatták meg a gyógynövényházat és a létesítményt körülvevő, középkori minta alapján megtervezett gyógynövénykertet. A házban berendezett teázóban a vendégek megkóstolták az évszázados receptek alapján készített teákat, illetve a különféle levendula italokat. Pannonhalmának ugyanis a levendula az eddig legfontosabb gyógynövénye. Az illatos lila virágú levendula mellett termesztenek még zsályát, citromfüvet, kakukkfüvet és borsmentát is. A teázóban a monostori gyógynövény-kultúráról kaphattak áttekintést a látogatók, az ott kiállított régi receptkönyvek, a gyógyító növényekről szóló ismertetők segítségével.

Sokan keresték fel a gyógynövényház mellett található levendula-lepárló látványműhelyt is, ahol a levendulaolaj készítésének mikéntjét ismerhették meg az érdeklődők. A középkori bencés monostorokban a szerzetesek a szakrális és a világi feladatok ellátása mellett már a legkorábbi időktől kezdve gyógyászati tevékenységet is folytattak. Ezt a hagyományt elevenítették fel Pannonhalmán, amikor megépítették a gyógynövényházat és a gyógynövénykertet.

A népi vallásosság régóta elterjedt gyakorlata, hogy Nagyboldogasszony napján az ünnepi szentmise végén gyógynövényeket áldanak meg. Egy XVII. század végi pannonhalmi iratban is megtalálható a Nagyboldogasszony-napi gyógynövény-áldás szövege, amely a pannonhalmi hagyomány meglétét bizonyítja.

A hétvégéig nap mint nap délutánonként önállóan, ingyenesen lehet megtekinteni a levendula-lepárló műhelyt és a gyógynövényházat. A kertet idegenvezető kíséretében járhatják be az érdeklődők. A gyógynövény hét alatt az apátsági étteremben gyógynövénnyel készült ital- és ételkülönlegességek is kaphatók.

(MTI)