Győr+
2012.07.12. 19:52

Megkezdte a felkészülést a Győri Audi ETO KC

Csütörtökön, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban tartott első edzéssel megkezdte a felkészülést a következő idényre a magyar bajnoki címvédő, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.

A foglalkozást immár az új vezetőedző, a spanyol Ambros Martin irányította, aki májusban három évre szerződött a klubhoz.

“A Bajnokok Ligájában nem könnyű a csoportunk, hiszen a Ljubljana és a Podravka is jelentős játékerőt képvisel. A szlovének egy új csapatot építenek új játékosokkal, míg a horvát bajnoknak nagy tapasztalata van a legrangosabb európai kupasorozatban. A harmadik ellenfelünket a selejtezőből kapjuk majd meg. Úgy gondolom, hogy lépésről lépésre kell haladnunk, de természetesen továbbjutást várok” – nyilatkozott a szakember. “Jelenleg arra fókuszálunk, hogy minél jobban megismerjük egymást a csapatommal és kialakítsuk a legjobb kapcsolatot, valamint megalapozzuk az előttünk álló feladatokra a fizikai erőnlétünket.”

Az első sajtónyilvános tréningen nem minden kerettag volt jelen, hiszen négy játékos az olimpiára készül: a brazil Eduarda Amorim, a montenegrói Jovanka Radicevic, valamint a két norvég klasszis, Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen majd csupán augusztusban, az ötkarikás játékok után jelentkezik játékra Győrben.

“Szívesen kapcsolódtam volna be én is később a közös munkába, de sajnos mi nem jutottunk ki az olimpiára” – fogalmazott Görbicz Anita csapatkapitány. “A pihenő alatt is végeztem erőnléti edzéseket, így nem a nulláról kellett kezdenem a felkészülést. Az idén is szeretnénk mindent megnyerni, amit lehet. Itthon a Fradi ígérkezik a legnagyobb vetélytársnak, úgy vélem, erősödtek és jó csapatuk alakul. A Bajnokok Ligájában nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly volt, de újult erővel készülünk a legnagyobb feladatra.”

Az ETO játékoskeretében jelentős változások történtek az elmúlt idény után: Herr Orsolya, Hornyák Dóra, Rédei-Soós Viktória és Szepesi Ivett érkezett. A kapus Herr Orsolya már játszott Győrben 2009-ig, ő és Szepesi Siófokról igazolt át. Rédei-Soós idén bajnok lett az osztrák Hypo NÖ csapatával, míg Hornyák Veszprémből szerződött Győrbe. Hárman távoztak: Pálinger Katalin visszavonult, Ana Gros Németországban, Vérten Orsolya pedig a Ferencvárosban folytatja a pályafutását.

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke azt mondta, a játékoskeret már végleges, további változás nem várható.

(MTI)