Meghalt Albert Flórián újabb emlékezések, méltatások (FOLYAMATOSAN FRISSÍTETT)

Győr+
2011.10.31. 09:54

Elhunyt Albert Flórián, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó.

Hetvenévesen, hétfő hajnalban érte a halál. A gyászhírt a család közölte.

A Ferencváros a legendás játékost saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

“A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. A Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt – nyilatkozta az MTI-nek a Mészöly, aki a nemzeti csapatban együtt játszott Alberttel két világbajnokságon is, ugyanakkor ádáz csatákat vívtak a Ferencváros-Vasas összecsapásokon. – Teljesen letaglózott a hír, még most sem hiszem el, a műtétje után még azt mondták minden rendben van. Soha semmi baja nem volt, most meg ilyen hirtelen…”

Szepesi Györgyöt, a legendás sportriportert is lesújtotta a hír.

“Alig egy órája értesültem Flóri haláláról, azóta se nagyon jutok szóhoz. Lesújtott a hír, képtelen vagyok magamhoz térni, annyira mellbe vágott – mondta Szepesi György az MTI-nek. – Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt, én egészségesnek láttam, eszembe nem jutott volna, hogy rövidesen éppen ő fog elmenni közülünk. Felfoghatatlan, mert semmi előjele nem volt e tragédiának, s a múltheti operáció után is úgy állt a helyzet, hogy jól van, sikeres műtéten jutott túl…”

A 75-szörös válogatott Albert Flórián csütörtökön kórházi beavatkozáson esett át: koszorúérműtétet végeztek el nála, amely a pénteki közlés szerint minden komplikációtól mentesen zajlott.
Albert 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes, s 1967-ben kapta meg az Aranylabdát.

Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes Albert Flórián 2004 óta volt a Nemzet Sportolója.

A Magyar Olimpiai Bizottság is mély megrendüléssel értesült a halálhírről – írja közleményében a MOB.

A dokumentum szerint a Magyar Olimpiai Bizottság szerda 10 órától a Halottak Napi ünnepségen a Farkasréti Temetőben emlékezik meg az olimpiai bronzérmes Aranylabdásról, a Nemzet Sportolójáról, akit saját halottjának tekint.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkársága ugyancsak arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a NEFMI is saját halottjának tekinti Albert Flóriánt.

Vitray Tamás, a legendás televíziós:

“Egy sportkönyvet lektorálok és valamit ellenőrizendő, éppen ma, kora reggel kihalásztam kazettáim közül az angliai világbajnokság magyar-braziljának felvételét. Csak egy-két adatra volt szükségem, de ott felejtkeztem a komputer előtt, és ki tudja, hányadszor végignéztem. Farkasért, Benéért, és mindenek felett Albert Flóriért. Jobb játékot irányító középpályástól, mint amilyet ő azon a napon nyújtott, aligha láttam. Hozzá foghatót is keveset. Ritka gyönyörűség volt sokadszorra is. Amikor kivettem a lemezt, nyomában a képernyőn a sárga Hírkereső jelent meg. +Meghalt Albert Flórián!+ Nem is értettem azonnal, hogy került ez a mondat ide. Borzasztó és felfoghatatlan. Amint ő maga pótolhatatlan. Egyedi és egyszeri csodája volt ennek a gyönyörűséges játéknak. Miért sietett?!”

Rákosi Gyula csapattárs és barát:

“Csaknem hat évtizedet húztunk le együtt a Fradiban Flórival, büszke vagyok a vele való barátságra, mintha testvérek lettünk volna, úgy éltünk – mondta az FTC egykori sokszoros válogatott játékosa az MTI-nek. – Majdnem együtt kerültünk fel a nagycsapathoz, öröm volt vele együtt futballozni. Szombaton még benn voltam nála a kórházban, jól elbeszélgettünk, jókedvű volt, ma készültem hozzá újra, nem tudom, mi történhetett, a fia reggel hívott a szörnyű hírrel. Mélyen elszomorított, kóválygok, nem vagyok magamnál, nem találom a helyemet.”

Az Üllői úton gyertyagyújtással emlékeznek Albert Flóriánra.

A Császárról a róla elnevezett stadion székháza előtt állítottak fel egy hatalmas képet, az érkezők ott helyezhetik el mécseseiket, virágaikat.
A labdarúgócsapat teljes kerete, szakmai stábja, valamint az FTC elnöksége – Kubatov Gábor elnökkel – szintén lerótta kegyeletét a székház előtt.

Fotó: MTI