Matusz Károly: „Győrben mindig történik valami, ami a nagyvilág számára érdekes”
Matusz Károly az elmúlt héten ünnepelte hatvanötödik születésnapját. Úgy csinálta, ahogy egy profi fotóriporterhez illik, svédasztalos libavacsorával vendégelte meg a családot és a kollégák válogatott karát. Pohárköszöntőt is mondott, ami szerint azért tudhat maga mögött hosszú és termékeny pályafutást, mert két oldalról segítették, egyszerre élvezte a família meg a munkatársak támogató szeretetét.
A kismegyeri családi ház fotóműhelye és a Magyar Távirati Iroda archívuma együttesen százhetvenezer, többnyire Győrhöz köthető filmkockát őriz eddigi munkásságának négy évtizedéből. Ahogy az ünnepelt mondaná, ennyi még köszönésből is sok.
A hatvanötödik születésnap kiváló alkalom a múltidézésre, s mert a leghosszabb utazás is egy lépéssel kezdődik, a történet elejét könnyű megtalálni. Matusz Károly először az úttörőházi fotószakkörbe lépett be, első amatőr gépét nagybácsija hozta Stuttgartból, az első sikert végzős révais diákként aratta. Kaktusz című képe aranyérmes lett a megyei diáknapokon, a Győri Fotóklub jóvoltából még egy japán kiállításra is eljutott. A tehetséges fiatal rövid bútorgyári kitérő után került a helyére, állást kapott a megyei napilap fotórovatánál. A Kisalföld volt az iskola, ahol megtanult fényképezőgéppel is, tollal is hírt írni.
Matusz Károly előbb érkezett a baleseti helyszínekre, mint a rendőrség vagy a mentők, így nem csoda, hogy valamikor a hatvanas évek végén kezébe nyomott öt tekercs filmet a Magyar Távirati Iroda illetékese. Az álláspályázatot helyettesítő próbaúton a stáb kocsija elakadt a hóban, egy fertődi parasztember két lóval húzta ki a bajból a fekete Volgát. A kép bejárta a világsajtót, a fotóst leszerződtette az MTI. Matusz Károlynak két hét múlva is mázlija volt, nem rúgták ki azon a tárgyaláson, amit a szovjet követség kezdeményezett az orosz autóipar csúcstermékének védelmében.
A Matusz-archívum képeihez fűződő történetek közül jó néhány már most közszájon forgó anekdota, de a gyűjtemény igazi értékét máshol kell keresni. Azt mondja az ünnepelt, boldog, hogy az ország folyamatosan fejlődő, eseményekben, értékekben leggazdagabb régiójában dolgozhatott. Ha reggel, borotválkozás közben két téma jutott eszébe, estig hármat fotózott meg. Győrben mindig történik valami, ami a nagyvilág számára érdekes, amiről az MTI fotóriportere nem maradhat le.
Matusz Károly az elmúlt negyven évben megfotózta a nagy lakótelepek, a megyei kórház, a városi színház építését, az ipari park cégeinek alapkőletételeit, kisvállalkozások és nagyvállalatok új termékeinek születését, az Audi-gyár győri honfoglalását és első tizenöt évének eseményeit. Ott volt, amikor hétszáz teherautó indult Kínába a Rába-gyár udvaráról, kezdetektől megörökítette a Széchenyi-egyetem fejlesztéseit, a Győri Balett hazai és nemzetközi sikereit.
A hatvanötödik születésnap megfelelő alkalom listák készítésére, de egy köszöntésnek szánt újságoldalon fotókból is, történetekből is kevés fér el. Persze van, amit egyszerűen nem lehet kihagyni. Matusz Károly a pápa győri látogatásának napján lencsevégre kapta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot, amint futtában átugrik egy káptalandombi pocsolyát. A Hívat a főnök munkacímet viselő kép nemcsak a nagyközönség, hanem a főapát kedvence is, jelképezve az egyház nyitását a világ felé.
Ars poetica
„A hírügynökség mindenkori elvárása: gyorsan, pontosan, hitelesen és pártatlanul. A negyven év alatt készült összes képaláírásomért, fotómért vállalom a felelősséget, mert azok mindig csak tényközlések voltak. Mindig azt vallottam, a képaláírásban oda kell tenni a pontot és a vesszőt, ahova a magyar helyesírás megköveteli.”
A pálya díja
„Kitüntetésekkel, díjakkal nem halmoztak el, ilyesmit nem a pártatlanság miatt szoktak adni az embernek. Persze van, amire büszke lehetek, hiszen voltam az év vidéki fotóriportere, kaptam francia szakmai nívódíjat, 2005-ben regionális Príma-díjat vehettem át képzőművészeti kategóriában. A kiállításaimra is szívesen emlékszem vissza, a legkedvesebb a Bolondos pillanatok címet viselte. Húsz év vicces, humoros képeit raktuk fel a falra az egyik április elsején. A tárlat éjfélkor nyitott és éjfélkor zárt, hűen a bolondok napjához.”
Gaál József
Fotó: Matusz-archívum