Győr+
2014.04.20. 18:36

Másodikak a magyar lányok az Európai Olimpiai Reménységek golftornáján

A magyar lány csapat szoros küzdelemben a második helyen zárt a Máriavölgyben rendezett Európai Olimpiai Reménységek golfversenyén.

A vasárnapi zárónapon az együttes 3-2-es vereséget szenvedett a szlovákoktól, mindez pedig azt jelentette, hogy holtversenyben az első helyen végzett a favorit cseh csapattal. A torna kiírása alapján ilyenkor a győztes mérkőzések száma dönt, ez pedig a cseheknek kedvezett.

Kiegyenlített volt a küzdelem a fiúk mezőnyében, az első helyet itt is a cseh válogatott szerezte meg, a másodikon a szlovén, a harmadikon pedig a szlovák csapat végzett. A magyar junior fiú válogatott ötödik lett.

A versenyen hét ország legjobb 17 éven aluli játékosai mérték össze tudásukat, a házigazda magyar csapat mellett a cseh, a szerb, a szlovák, a szlovén, az osztrák és az orosz együttes versenyzett 6-6 fős fiú és lány csapattal.

A legjobb lány golfozó címet Rózsa Csilla kapta, a fiúk közül a szlovén Zan Luka Stirn bizonyult a mezőny legjobbjának.

“Mindkét junior válogatottunk kiválóan szerepelt, elértük a kitűzött célunkat, elégedett vagyok, hiszen a lányok és a fiúk is jelentősen javítottak a tavaly elért eredményükön” – értékelt Sugár András, a Magyar Golf Szövetség elnöke.

 

(MTI)