Győr+
2017.11.27. 11:08

Másfél tonna élelmiszert adakoztunk

Három nap alatt két helyszínen összesen több mint másfél tonna élelmiszert adakoztunk a Győri Egyházmegyei Karitász gyűjtésen, ezzel segítve a rászorulókat.

Három napon át, november 24-26. között  a Szigethy Attila úti TESCO boltban az „Élelmiszerbank”, a kismegyeri CBA üzletben pedig a „Tárjátok ki szíveteket” akció keretében gyűjtöttek önkéntesek többek között étolajat, száraztésztát, rizst, lisztet, cukrot, konzervet és édességet. A TESCO-ban 937 kg, a CBA-ban pedig 517 kg tartósélelmiszert sikerült összegyűjteni.

Az adományokat egységes csomagokba rendezve december 4-én osztják szét a rászoruló családok számára.

Az idei „Tárjátok ki szíveteket” programsorozat kiemelt eseményeként kerül sor Advent első vasárnapján, december 3-án 18.10-től az „Egymillió csillag a szegényekért” akció országos megnyitójára Győr Széchenyi terén. Az eseményt dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója nyitja meg. Az ünnepi műsor végeztével lehetőség nyílik adományozásra, melyet egy-egy adventi mécsessel és 2018-as Karitász-naptárral köszönnek meg.