Az e heti Győr+ Hetilap Miért szeretem Győrt rovatában Marosi Szilvia mesélt.
A középkorban, amikor a franciák ütőlabdajátékot játszottak – gyakran még puszta kézzel vagy bőrkesztyűvel – és az adogató azt kiabálta ellenfelének „Tenez!”, azaz fogja, még senki nem sejtette, hogy néhány száz évvel később az angolok világhírűvé teszik a játék módosított változatát tenisz néven. Ahogy Marosi Szilvia sem sejtette, amikor 14 évesen irodalmi pályázatokon jeleskedett, sőt novellaíró versenyt nyert, és a Győri Tehetségekért Alapítvány ösztöndíjának köszönhetően Fertőszentmiklósról a Rába-parti városba került, hogy alig tíz évvel később a tenyeresek és fonákok oktatásával keresi majd a kenyerét. A labda azonban nem mindig a háló azon oldalán ér földet, ahol számítunk rá. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a pályán sem előzheti meg a meccslabda a szervát.
Marosi Szilvia „szolgálatos” családba született, édesanyja ápolónő, édesapja pedig katona. Pedagógiai érzékét nagyapjától örökölhette, aki Sopronban az erdei iskola igazgatója volt. „Egy jó pedagógus az általános iskolában a legkülönbözőbb tantárgyakat tanítja. Vallom, hogy az a legnehezebb, mert mindenhez kell érteni egy erős közepes fokon.” Talán ez a felismerés is közrejátszhatott abban, hogy a Móra Ferenc Gimnázium média tagozata után az Apáczai Kar tanítóképzője mellett döntött, majd kiegészítőn elvégezte a testnevelés–magyar szakot is. A tenisszel a főiskolán került közelebbi kapcsolatba, amikor a gyakorlóiskola szakvezető tanára felfedezte őt, és maga mellé vette. Másodedzőként ritmus- és képességfejlesztő gyakorlatokat vezetett. „Meggyőződésem,hogy bizonyos életkor alatt a jó érzékkel megválasztott pedagógiai eszközök fontosabbak és eredményesebbek megtartó erejüket tekintve a teniszpályán is,mintsem a nyers technikai illetve sportágspecifikus tudás egy edző részéről. A pedagógia nélkül el vagy veszve, a megszerettetés, a hozzászoktatás, vagy mondjuk úgy, hogy az adott tevékenység, jelesül a tenisz, vérré váljon, az az igazán komoly munka.” És Marosi Szilvia a komoly munkát választotta, és a tenisz szövetség képzése után 5 és 10 éves kor közötti gyerekekkel kezdett el foglalkozni. „Az én feladatom az, hogy hibátlan alapokat adjak, mert az alap, mint mindenben, itt is nagyon fontos a továbblépéshez. Ha az alapok stabilak, és a gyerek rajong a sportért, már győztes helyzetünk van.” És nemcsak képletesen szólva: tanítványai mindig a dobogón végeznek a különböző bajnokságokon, a Győrkőc Olimpián, vagy a tradicionálisan tenisszel foglalkozó iskolák városi versenyein a Tuli- és a Kodály-kupán. Marosi Szilvia azonban nem feltétlenül versenysportként tekint a teniszre. „Ez az intelligens emberek sportja, hiszen ész nélkül ezt senki nem tudja élvezni. Itt olyan kombinatív, olyan helyzetfelismerő képességgel kell rendelkezned, hogy ki tudd találni az ellenfeled legravaszabb gondolatát is. Szerintem egy jó teniszező gyors, akár egy atléta, olyan az észjárása, mint egy sakkozónak, és pontos, akár egy mesterlövész. Én igyekszem ilyenné nevelni a tanulóimat.” Csoportosan, mert az oktató szerint a tenisz ma már nem úri sport, így ő is általában négy-hat gyerekkel foglalkozik egyszerre. Akik, ha nem Wimbledon-i bajnokok, akkor legalább teljesebb, egészségesebb, vidámabb, játékosabb életet élő teniszező felnőttek lesznek, és talán feljebb juthatnak a ranglétrán, miután lejátszottak a főnökükkel egy szettet. Merthogy, emlékeznek, a labda nem mindig a háló azon oldalán ér földet, ahol számítunk rá.
A múzsa
Bár írásunkban a tenisznek jutott a főszerep, Marosi Szilvia nem szakadt el az irodalomtól sem. A Műhely című folyóiratot például előfizetője, már csak személyes okok miatt is. Volt férje ugyanis a győri irodalmi lap főszerkesztője, Villányi László költő, akinek ma is nagy tisztelője.
finomabb fonákom
Teniszezni tanítasz álmodban, végtelen türelemmel,
olykor egész éjszaka. Lassanként legtehetségesebb
tanítványoddá növöm ki magamat, egyre dinamikusabb
tenyeresem, finomabb fonákom, a keresztütésekről
nem is beszélve. Egyszer csak azon kapom magamat,
hogy a legravaszabb ejtéseket is befutom,
s könnyedén fogadom az erős adogatásokat.
Nem volt hát véletlen egykori félreolvasásom,
játékomban Borg technikája Borges költészetével
párosul. Igazán persze melletted, a vegyes párosban
vagyok elememben, pontosan érzem helyezkedésedet,
minden apró mozdulatodat, fáradhatatlanul
figyelek rád, húzódjon bármilyen hosszúra az éjszaka.
Villányi László
Wurmbrandt András
Fotó: Marcali Gábor