Győr+
2012.12.20. 13:09

Már az éttermekben a győri kaviár

Már éttermekben árulják a győri kaviárt. A nagybajcsi halászati termelőszövetkezet terméke az idei évtől kapható, azonban csak vendéglátó egységekben lesz elérhető. Nem tervezik, hogy áruházakban is terjeszteni fogják.

Tavaly még csak nevelték a tokféléket az Előre Halászati Termelőszövetkezetnél. Mostanra azonban már abba a korba értek a halak, hogy kinyerhető belőlük az az ikra, amelyből a győri kaviár készül. A szakemberek elmondták – igazi kaviárt kizárólag tokhalból szabad készíteni. Az eljárás során az állatokat le kell ölni, azonban az így fennmaradt húst a termelőszövetkezetnél hasznosítani tudják. Szilágyi Gábortól megtudtuk – a kaviár készítése nem egyszerű feladat, hiszen már a tokfélék szaporítása és nevelése is komoly szaktudást igényel.

Magyarországon egyelőre még nem elterjedt a termék, de Szilágyi Gábor ügyvezető úgy látja – jó úton halad a vállalkozás. Budapesten már van olyan étterem ahol kapható az exkluzív csemege. Egy 30 grammos doboz kaviár közel 15 ezer forintba kerül, fél kiló pedig a negyed millió forintot is meghaladhatja. A nagybajcsi telephely egyedülálló hiszen, nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy helyen nevelik és dolgozzák fel a terméket. A cég tervezi és egyúttal bízik is benne, hogy hamarosan más országokban és kontinenseken is megismerik a győri kaviárt.

 

Oxygen Hírügynökség