Győr+
2016.06.01. 15:53

Már az első osztály a téma Gyirmóton

Utolsó fordulójához közeledik a labdarúgó Merkantil Bank Liga. A már két forduló óta bajnok Gyirmót FC Győr a 9. helyen álló Siófok gárdáját látja vendégül vasárnap 18 órától, az Alcufer-stadionban.

Bár a találkozónak nincs nagy tétje, a hazaiak ugyanolyan komolyan veszik az utolsó NB II-es bajnokijukat is, mint az eddigi összecsapásokat.

 

„Oldottabb a légkör, mindenkiről lekerült a nagy teher. Tavasszal összeállt a csapat, gördülékenyebben, hatékonyabban játszunk, a bajnoki címünk ellenére ugyanúgy készülünk a Siófok ellen, mint eddig” – kezdte Bene Ferenc. „A játékosok motiváltak, a hangulat jó, így nem eresztünk le, hanem már ezzel a mérkőzéssel is készülünk az NB I-re” – folytatta a vezetőedző.

 

A szakember hozzátette, az utolsó meccset követően két hét teljes szabadság vár a játékosokra, aztán „lendületből” szeretnének nekimenni az első osztályra való felkészülésnek. Addig a vezetőségnek és a szakmai stábnak lesz lehetősége a csapat megerősítésével foglalkozni.

 

„Konkrét igazolásokról még nem tudok beszámolni, azonban szeretnénk megtartani azokat a játékosokat, akikkel kiharcoltuk a feljutást. Három-négy új labdarúgó igazolását tervezzük, akik lehetnek fiatalok, vagy akár egyből bevethető futballisták is. A sajtóban megjelent híreszteléseknek egyelőre nincs realitása, azaz Kabát Péter és Miroslav Grumics nagy valószínűséggel nem lesznek a Gyirmót játékosai” – beszélt a közeljövőről Bene Ferenc.

 

Nem kérdés, a csapat háza táján már az első osztály a téma, de azért az utolsó NB II-es bajnokira is várnak minél több szurkolót az Alcufer-stadionba.

 

FD