Rövidpályás gyorskorcsolya Eb

Magyar továbbjutások a versenyen

Fotó: MTI/Illyés Tibor
MTI
2020.01.24. 14:51

A női 1500 méter negyeddöntőjével kezdődött el a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, amelyen mindhárom magyar versenyző továbbjutott.

Elsőként a táv 2018-as Eb-bronzérmesét, Bácskai Sára Lucát szólították jégre, aki féltávig a mezőny végén korcsolyázott, majd ritmust váltva a második helyig tört előre az orosz Jekatyerina Jefremenkova mögé. Ezt a pozícióját nagyon taktikusan versenyezve végig biztosan őrizte az agresszíven korcsolyázó szlovák Petra Rusnakovával szemben, aki felesleges igyekezetében pórul is járt, mert az utolsó kanyarból kikorcsolyázva elesett a még éppen továbbjutó, harmadik helyen, így kiesett.

Bácskai Sára Luca és a szlovák Petra Rusnakova
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A másik két magyar, Jászapáti Petra és Lockett Deanna együtt szerepelt egy hatosban. Össze is dolgoztak, az élen korcsolyázó Jászapáti szépen beengedte maga elé ausztrál születésű csapattársát, amikor az féltávnál mindenkit körbekorcsolyázva előretört. Végül az 500 méter lengyel világkupagyőztese, Natalia Maliszewska megelőzte Jászapátit, de riválisaikat leszakítva mindhárman biztosan léptek az elődöntőbe.

“Jó volt már túlesni a tűzkeresztségen. Kifejezetten jó erőben érzem magam. A taktikánk is bevált a futamban” – mondta Jászapáti Petra, aki dicsérte a jeget is. Szerinte most a legjobb, igaz, így nagyon hideg van a csarnokban, mert az eddig túl puha jeget tovább hűtötték.

A lengyel Kamila Stormowska, Jászapáti Petra és a cseh Tereza Pfeiferova
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szám egyetlen meglepetéseként kiesett az 500 méter holland világbajnoka, Lara van Ruijven, aki elesett a futamában.

A sprinttávon már nem sikerült tartani a százszázalékos mérleget, ugyanis Bácskai kiesett, de Lockett és Jászapáti ezen a távon is sikerrel zárt.

Bácskai amúgy is rendkívül nehéz futamba került 500 méteren, mert Maliszewska révén ott volt az ellenfelei között a címvédő, ráadásul nagyon beragadt a rajtnál: hiába indulhatott a legjobb, egyes pozícióból, az első kanyar után már csak negyedikként korcsolyázott, utána pedig esélye sem volt előre lépni, így búcsúzott ebben a számban. Lockettnek sem sikerült a rajtja, ő a kettes pozícióból harmadiknak csúszott vissza, ráadásul később megelőzte őt a francia Tifany Huot Marchand, akitől a célegyenesben tudta visszavenni a harmadik helyet. Így drukkolnia kellett a hátralévő futamokban, mert a nyolcból csak négy harmadik léphetett tovább az időeredmények alapján. Végül kiderült: folytathatja a küzdelmet. A 21 éves Jászapáti viszont, akinek vk-győzelme is van ezen a távon, megerőltetés nélkül vette a selejtező jelentette akadályt. Az egyes pozícióból indulva rajt-cél győzelmet aratott.

A magyar Liu Shaoang és a francia Sebastien Lepape
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang 1500 és 500 méteren is továbbjutott, míg Krueger Cole a hosszabb távon folytathatja szereplését a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

A pénteki nyitónapon a férfiak 1500 méteres távján először Liu Shaoang lépett jégre a magyarok közül és az előző kontinensviadalon 500 méteren aranyérmes versenyző magabiztos futamgyőzelemmel jutott tovább.

Testvérét, az ezen a távon és összetettben is címvédő Liu Shaolin Sándort a negyedik futamban szólították, ő pedig, bár sokáig a mezőny végén korcsolyázott, öt körrel a futam vége előtt az élre tört és különösebb megerőltetés nélkül ugyancsak futamgyőztesként jutott elődöntőbe.

A harmadik egyéni magyar induló, Krueger Cole az utolsó hatosban szerepelt, és ez a csoport hozta össze a legfordulatosabb versenyt: ketten buktak, egy harmadik kisodródó versenyző pedig majdnem elkaszálta a palánk mellett már lassabb tempóban korcsolyázó ukrán Oleg Handejt. Az amerikai születésű Krueger okos és szerencsés versenyzéssel kimaradt a balesetekből, második helyével pedig ő is továbbjutott, míg az ukrán a zsűri döntésének köszönhetően folytathatja szereplését.

A magyar Cole Krueger, a német Leon Kaufmann-Ludwig, az izraeli Vladislav Bykanov, és az ukrán Oleh Handei
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szűk egy órával később ötszáz méteren is Liu Shaoang kezdett a magyarok közül, jó rajtját követően szinte azonnal negyedkörös előnyt épített ki, és a szám címvédőjeként utazósebességgel korcsolyázva is simán nyerte futamát.

Krueger többek között a táv előző évi bronzérmesével, az orosz Pavel Szitnyikovval indult együtt, és az, hogy tőle kikapott, nem is volt nagy meglepetés. Az már inkább, hogy a jól rajtoló német Adrian Lüdtke is megelőzte, így a magyar versenyző csak abban bízhatott, hogy időeredménye ott lesz a legjobb kettő között. Végül 24 ezredmásodperccel maradt le az negyeddöntőről.

Liu Shaolin Sándor erős futamban szerepelt, francia, olasz és ukrán származású izraeli riválisa is volt, de a váltóval olimpiai aranyérmes magyar gyorskorcsolyázó mindannyiuknál jobban kapta el a rajtot, a második körben pedig a közben élre állt osztrák vetélytársát is megelőzte, így öccséhez hasonlóan ő is első helyen került a negyeddöntőbe.

“Az első futamban nem éreztem magam jó erőben, úgyhogy remélem, szombaton már jobb formában leszek” – utalt Liu Shaolin az 1500 méterre. Hozzátette, ötszázon már jobban korcsolyázott, ott viszont a penge éle “ment el”, de ezt “jól tudta kontrollálni”.

Kiemelte a szép számú közönséget, mert még világkupákon sem szokta tapasztalni, hogy a pénteki selejtezős napon ennyien kilátogassanak. Felidézte a 2013-as debreceni világbajnokságot is, amikor “szinte elolvadt a jég”, most viszont ugyan “szinte szétfagynak a csarnokban”, de meglátása szerint ez a jobbik verzió.

Délután 14 órától az 1000 méter selejtezőjét és zárásként a váltók negyeddöntőit rendezik.

Kapcsolódó témák: #korcsolya |