Magabiztos győzelemmel kezdtek a lányok

MTI
2019.10.06. 19:04

A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 12 góllal legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, vasárnap.

 A címvédő hazaiak keretéből Görbicz Anita, Veronica Kristiansen, Amanda Kurtovic és Kari Aalvik Grimsbö is hiányzott, ennek ellenére kiválóan, 5-0-s sorozattal kezdte a mérkőzést a Győr. A vendégek időt kértek, ám Kari Brattset vezérletével a Győr továbbra is rendkívül hatékonyan támadott, Kiss Éva pedig a kapuban nyújtott kiváló teljesítményt.

A Sävehof gondoskodott róla, hogy ne dőljön el idejekorán a mérkőzés, hiszen kétszer is sikerült két gólra felzárkóznia, de az ETO az első félidő második felében egy újabb 5-0-s szériát produkált, és a szünetben megnyugtató előnnyel vezetett.

A győriek gyors, pontos játékával nem tudtak mit kezdeni a skandinávok, először a 37. percben alakult ki tízgólos különbség a csapatok között, ezt követően viszont néhány gyors ellenakcióval ismét csökkentette hátrányát a Sävehof (24-17).

 A hazaiak több lövést elrontottak, illetve Sofie Börjesson védett, de a svédek ezúttal csak hat találatra tudták megközelíteni a címvédőt. A hajrában Amandine Leynaud remekül védett, erre alapozva társai egy 7-1-es sorozattal tették fölényessé sikerüket.

Az ETO csapatából Anne Mette Hansen, Eduarda Amorim és Kari Brattset is öt gólig jutott.

A győriek jövő vasárnap a cseh Baník Most csapatához látogatnak, a Ferencváros pedig ugyanazon a napon a francia Metz HB csapatát fogadja Érden.

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #Helyi sport | #kézilabda |