Kézilabda

Magabiztos győri győzelem

Fotó: Győri Audi ETO KC
Győr+
2020.10.14. 20:30

A K&H női kézilabda liga 12. fordulójában a Vác együttesét fogadta az ETO az Audi Aréna Győrben. A győzelemért járó két pont egy pillanatig sem forgott kockán, a mérkőzést végig kezünkben tartva, magabiztos győzelmet arattunk. – írja a hivatalos honlap.

1.félidő
Kapunkban Leynaud kezdett, mezőnyjátékosaink pedig a Fodor, Taleska, Brattset, Oftedal, Kurtovic és Lukács felállásban sorakoztak fel a félpályára a kezdéshez.

Diószegi szerezte a mérkőzés első találatát, ám Fodor gyors ellentámadásból hamar egyenlített is (1-1). Helembai góljára Kristiansen büntetőből válaszolt, melyet Oftedal a villámgyors lábmunkájának köszönhetően harcolt ki, amit a következő támadásban ismét bemutatott, és ezzel ő is feliratkozhatott a gólszerzők listájára. Kácsor egyenlített, majd Fodor szépségdíjas szélső megoldást mutatott be, szinte lehetetlen helyzetből mentett labdát és juttatta Triffa kapujába (4-3). Hámori, Fodor, Taleska és Lukács folytatták a gólgyártást, majd Taleska klasszikus átlövésgólt szerzett – 8-4-nél Szilágyi Zoltán élt is első időkérési lehetőségével. A mérkőzés első kétperces kiállítását Kácsornak osztották ki a játékvezetők Oftedallal szemben elkövetett szabálytalankodásáért, majd a kiharcolt büntetőt Görbicz értékesítette (9-4).

A szürkemezes váciak első hétmétereséhez Szabó állt oda, ám nem tudott túljárni Leynaud eszén, fantasztikus védést láthattunk hálóőrünktől. Taleska újabb találatával már hatra duzzadt az előnyünk az első félidő feléhez érve. Lukácsnak köszönhetően szélről tudtunk ismét eredményesek lenni, s a mellé társuló Radosavljevic-kiállítással emberelőnyben folytathattuk a játékot. Próbálták tartani a lépést a váciak – Grosch, Lukács, Taleska, Szabó és Helembai alakították tovább az eredményt, s 13-7-tel fordulhattunk az első játékrész utolsó tíz percére.  Kácsor faragott a hátrányon, majd Taleska neve mellett már az ötödik találatot jegyezhettük. Nze-Minko üres kapura lőhette első gólját, majd Hámori után ismét betalált. Szűk hat perccel a félidei szünet előtt Danyi Gábor is az időkérést jelző tábláért nyúlt, hogy instrukciókat adjon tanítványainak a hátralévő néhány percre.

Kristiansenre jött ki a figura, és gyönyörű mozdulattal cunderezett Triffa mellett (17-10). Aron harcolt ki büntetőt, melyhez Kuczora érkezett, aki biztos kézzel értékesítette a helyzetet Leynaud ellen. Kurtovic talpról engedett el nagy bombát a felső sarokba, majd szemfüles labdaszerzést követően Nze Minko lőhetett a saját térfelünkről üres kapuba (19-11). Nze-Minko ismételten távoli bombát engedett el, megszerezve ezzel 20. találatunkat, melyet már nem követett újabb az első 30 perc alatt.
Félidei eredmény: 20-11

2.félidő
Három helyen eszközölt cserét Danyi Gábor a szünetben – pályára küldte Faluvégit és Edwige-t, a kapunkat pedig ettől kezdve Solberg védte.

Kácsor és Faluvégi találatával indult a második játékrész, majd Taleska is becsatlakozott egy akciógóllal – két perc elteltével máris tíz volt közte a javunkra (22-12). Ismételten Kácsor és Faluvégi volt eredményes – utóbbi ezúttal duplázott. Szilágyi Zoltán higgadt játékra akarta sarkallni játékosait, így hamar kikérte második idejét is.

Kácsor magasra emelkedett és lőtt Solberg kapujába, a válasz Kristiansentől érkezett (25-14). Kuczora, Kurtovic, Kristiansen és Faluvégi szaporították csapatuk gólszámát, Solberg pedig remek védésekkel segítette társait. Gyors egymásutánban Kuczora, Nze-Minko és Hansen sikerrel használták ki a kínálkozó lehetőséget, a 44. percben 30-16 szerepelt az eredményjelzőn – a vendégek ekkor utolsó időkérési lehetőségükkel is éltek. A második félidő felénél Nze-Minko már hat találattal büszkélkedhetett. Szeberényit kétperces kiállítással büntették a játékvezetők védekezésben Edwige ellen elkövetett szabálytalanságáért, Diószegi szélről szépített.

Hansen duplázott, majd Edwige kiállításával emberhátrányba kerültünk. 34-17-nél fordult a mérkőzés célegyenesbe, az utolsó tíz percben továbbra is magabiztosan érvényesítettük akaratunkat – a végjátékban Nze-Minko (összesen 10 találattal), Hansen és Fodor sikeres befejezéseinek köszönhetően állítottuk be a végeredményt.
Végeredmény: 43-19

Hivatalos nézőszám: 1311 fő

Danyi Gábor„Ritkán mondok ilyet, de nagyon elégedett vagyok a csapattal, mert amit megbeszéltünk és amit szerettünk volna gyakorolni, azt maradéktalanul sikerült megvalósítanunk. Mind védekezésben, mind pozíciós játékban előreléptünk. Egy nagyon szimpatikus, fiatal játékosokból álló csapattal játszottunk, köszönjük, hogy előbbre hozhattuk ezt a fordulót és le tudtuk ma játszani. Biztos vagyok benne, hogy az a munka, ami Vácon folyik, meghozza az eredményét, további sok sikert kívánok nekik!”

Estelle Nze-Minko: „Először is gratulálok a Vácnak! Kemény mérkőzést játszottunk, komolyan is vettük, de ennél sokkal fontosabb, hogy jobbulást kívánok a sérült váci játékosoknak! Felkészültünk a mérkőzésre, kemények akartuk lenni már az első perctől, így sikerrel megvalósítottuk, amit terveztünk!”

Szilágyi Zoltán: „Egyáltalán nem vagyok elégedett – de elsősorban szeretnék gratulálni a Győrnek. Látszott, hogy mi még messze vagyunk ettől a színvonaltól, túlságosan tiszteltük a Győrt. Az első félidőben támadásban voltak jó periódusaink, melyeket nem tudtunk gólra váltani, védekezésben viszont végig alárendelt szerepet játszottunk, túlságosan passzívak voltunk. A második félidőben forgattam a csapatot, de nagyon sajnálom, hogy egy szétesett játékot produkáltunk, ezt remélem a következő mérkőzésen ki tudjuk javítani. Sok sikert kívánok a Győrnek!”

Kácsor Gréta: „Győrben mindig nehéz játszani, nyilván egy nagyon erős csapat ellen kell jól teljesítenünk. A védekezésünk borzasztó volt, támadásban néha megtaláltuk a rést, de egy kis ellenállást kellett volna tanúsítanunk annak ellenére, hogy nem itt kellett nyernünk.”

Forrás: gyorietokc.hu

Kapcsolódó témák: #Győri ETO KC | #kézilabda |