Győr+
2011.10.26. 06:48

Ma kezdődik az ál-államtitkár pere Győrben

Ma kezdődik a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon annak a férfinak a pere, aki államtitkárnak kiadva magát tárgyalt pályázatokról.

Hirdetés

A bíróság tájékoztatása szerint a vádlott – aki ellen hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt indult eljárás – Szaló Péternek, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkárának adta ki magát, és így kereste meg 2009 júliusában az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjét.

A telefonbeszélgetés során felajánlotta segítségét “az igazgatóságnál folyamatban lévő uniós projektek sikeres lebonyolításához”. A vádlott azt ígérte, hogy az egyik folyó revitalizációjához a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tartalékalapjától egyszeri vissza nem térítendő támogatást szerez. Ennek fejében azt kérte, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesének kilétét az eredmény hivatalos kihirdetése előtt közöljék vele.

A gyanút fogó igazgatónak beismerte ugyan, hogy nem ő az államtitkár, ám annak megbízásából jár el. Az igazgató ezt követően megszakította a kapcsolatot a vádlottal, aki pár hónappal később hasonló trükkel kereste meg Nádudvar polgármesterét. Neki is Szaló Péternek adta ki magát, és egy beruházás önerejének előteremtéséhez ajánlott segítséget, ezért 6-7 millió forintot kérve, de ott is lelepleződött.

(MTI)