Győr+
2018.12.10. 12:01

Linzer: régi kedvencünk

Legyen porhanyós, sok lekvárral, karikával vagy szívecskével a közepén, vaníliás porcukorba forgatva – mert így találták ki, és így esik a legjobban azóta is.

Van egy cukrászda, amit minden alkalommal megemlítek, ha linzert vagy krémest eszem. Az ok egyszerű, itt készítik a legjobban! Budapesti egyetemi éveim alatt találtam rá erre a helyre, amikor barátnőimmel egy klasszikus, régimódi cukrászdát kerestünk. A budai vár és a Mátyás-templom tövében találtunk rá, a nevét nem néztük, csak azután jegyeztük meg egy életre, miután megkóstoltuk a süteményeiket.

Az egyetem véget ért, de a krémes miatt azóta is visszajárok a Szentháromság téri, 1827 óta működő Ruszwurmba, amiről nemcsak az derült ki, hogy Magyarország egyik leginkább becsben tartott cukrászdája, hanem az is, hogy a tulajdonos dinasztiának köszönhetjük a linzerkarikát is.

 

Az 1827 óta működő Ruszwurm

 

Az alapító családba benősülő Müller Antal, a cukrászda feje alkotta meg a lekváros süteményt az 1848-as forradalmi időkben, amit az általa leginkább nagyra becsült hadnagyról, Linzer Rudolfról nevezett el. A linzerkarika pedig azóta is ugyanúgy készül.

Az adventi várakozás fontos része a süteménysütés. Minél apróbb, minél több ideig készül, annál jobban fel tudunk készülni gondolatban és lélekben mi is az ünnepre!

 

Bevásárlólista:

40 dkg liszt

20 dkg cukor

egy csomag sütőpor

két tojás

25 dkg margarin

porcukor + egy csomag vaníliás cukor

lekvár

 

Irány beszerezni az alapanyagokat! (Szarka Zsófi)

Elkészítése:

1. A lisztet a cukorral, a margarinnal, a sütőporral és a tojással alaposan összedolgozzuk. Négy cipót formázunk belőle, majd egyesével kinyújtjuk körülbelül fél centiméter vastagra.

2. Linzerformával (virág, csillag, karika) kiszúrjuk, ügyelve, hogy annyi legyen az alja, amennyi a lyukas teteje.

3. Előmelegített sütőben 8-10 perc alatt kisütjük.

4. Az aljakat megkenjük a lekvárral, és a tetejét óvatosan ráhelyezve egy tálcára rakjuk őket, majd meghintjük vaníliás cukorral elkevert porcukorral. Egy éjszakát pihentetjük!

 

Tipp: Aki a diós verziót kedveli, 10 dkg lisztet cseréljen fel 12 dkg darált dióra.

 

#SzarkaZsófi

Kövesd Zsófit a Facebookon is!