Győr+
2018.02.27. 05:56

Lezárt útszakaszok a megyében – FRISSÍTVE!

Az Útinform tájékoztatása szerint az érintett települések más úton továbbra is megközelíthetők, a megye területén nincs elzárt település.

 

14:10:

Újra közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók a 76-os főúton Katafa és Zalaegerszeg között – tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden, kora délután az MTI-t.

Egyed László közölte: a korlátozást korábban azért rendelték el, hogy a hófúvásban a nehézgépjárművek ne akadjanak el, a közlekedés feltételei azonban javultak, így a korábbi rendelkezést visszavonták.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arról tájékoztatott, hogy a horvát hatóságok visszavonták a kamionforgalmat korlátozó reggeli intézkedésüket, így 13 órától újra behajthatnak Letenyénél Horvátországba a 7,5 tonnánál nehezebb járművek.

 

12:00:

Az Útinform déli összesítése alapján Vas megyében továbbra is teljes útzár van a Gyóró-Csepre, a Karakó-Jánosháza, az Egyházasdaróc-Nagykölked, a Vönöck-Kemenessömjén, az Őrimagyarósd-Viszák, a Mersevát-Kemenesszentmárton összekötő úton, illetve a bucsui bekötőúton, továbbá Rum és Rábatöttös, valamint Meggyeskovácsi és Csempeszkopács között. Ugyanakkor a Rimány és Szőce közötti úton már feloldották az útzárat. Győr-Moson-Sopron megyében a Vitnyéd-Iván, az Iván-Szakony, a Nemeskér-Egyházasfalu összekötő úton, Gyóró közelében, Hidegség és Nagycenk, Balf és Fertőrákos, Páli és Edve, Vadosfa és Magyarkeresztúr, illetve Kapuvár és Öntésmajor között van érvényben teljes útzár. Zala megyében a Gelse-Pölöskefő, az Újudvar-Magyarszerdahely és a Gelse-Zalaszentbalázs összekötő úton, valamint a sármelléki és kehidakustányi bekötőúton találkozhatnak korlátozással a közlekedők. Tolna megyében a 61-es és 65-ös főúton, illetve Veszprém megyében a 82-es főúton megszűnt a 7,5 tonnánál nehezebb járművek korlátozása. Ugyanakkor Zala megyében a 61-es és 75-ös főúton a nehézgépjárművek továbbra sem közlekedhetnek. A magyar-horvát határszakaszon a horvát hatóságok Letenyén, a határátkelőnél továbbra is szüneteltetik a 7, 5 tonnánál nehezebb kamionok átléptetését.

 

10:40:

Győr-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Zala és Vas megyében, közel 20 útszakaszon lépett érvénybe korlátozás a havazás miatt kedden, ám elzárt település nincs – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közrendvédelmi Főosztályának vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Lakatos Tibor közölte: a rendkívüli téli időjárás miatt országos irányító törzset hozott létre az ORFK a rendőri tevékenység koordinálására. A törzs folyamatos kapcsolatot tart a többi között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és az Országos Meteorológiai Szolgálattal.

Országszerte több mint négyezer rendőr teljesít szolgálatot a közterületeken, akik felkészültek a további forgalomterelések biztosítására is – tette hozzá a főosztályvezető.

Elmondta: az utak egy részén félpályás útlezárás, több szakaszon teljes útzár lépett érvénybe, illetve van, ahol korlátozzák a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók forgalmát.

A legfontosabb korlátozással érintett útszakasz a Győrt a Bakonyon keresztül Veszprémmel összekötő 82-es főút – fűzte hozzá.

Arról is beszámolt, hogy kedden hajnaltól délelőttig 11, a téli időjárással összefüggő baleset történt. Ezek közül egy, a Fejér megyei Bicskénél egy feltakarított útszakaszon bekövetkezett baleset halálos áldozatot követelt.

Lakatos Tibor megerősítette, hogy a horvát hatóságok nem engedik be a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket Horvátország területére, ezért a teherautók számára parkolóhelyeket jelölnek ki.

Végül arra kért mindenkit, hogy csak téli gumival, teli tankkal, pléddel és élelemmel felszerelkezve közlekedjen, illetve elindulása előtt tájékozódjon az útviszonyokról a rendőrség, illetve a közútkezelő honlapján.

 

6:03:

További útlezárás hóátfúvások miatt Győr-Moson-Sopron megyében

A 8521-es út Fertőszentmiklós-Fertőújlak közötti, Fertőújlakra bevezető szakaszát a 11-es és 12-es kilométerszelvények között hóátfúvás miatt félpályán lezárták. Korábban a 8621-es úton Vitnyéd és Csapod között a 0 és 9-es kilométerszelvények közötti szakasz mellett a 8623-as Iván-Újkér-Szakony összekötő úton a 11-es és 16-os kilométerszelvény (Egyházasfalu-Szakony) közötti útszakaszt, valamint a 8625-ös Nemeskér-Egyházasfalu összekötő úton a 0 és 4-es szelvény közötti útszakaszt is lezárták hóátfúvás miatt a megyében. Az érintett települések más úton továbbra is megközelíthetők, a megye területén nincs elzárt település.

 

5:45:

Az Útinform legfrissebb tájékoztatása szerint hétfő este óta újabb útszakaszt zártak le Győr-Moson-Sopron megyében. A 8621-es úton Vitnyéd és Csapod között a 0 és 9-es kilométerszelvények közötti szakasz mellett a 8623-as Iván-Újkér-Szakony összekötő úton a 11-es és 16-os kilométerszelvény (Egyházasfalu-Szakony) közötti útszakaszt, valamint a 8625-ös Nemeskér-Egyházasfalu összekötő úton a 0 és 4-es szelvény közötti útszakaszt is lezárták hóátfúvás miatt. Az érintett települések más úton továbbra is megközelíthetők, a megye területén nincs elzárt település.

 

Fotónk illusztráció: HirZona24