Győr+
2018.12.10. 17:15

Lehűlés, majd újabb enyhülés érkezik a Kisalföldre

A Pinnyédi Meteorológiai Állomás előrejelzése szerint az év 50. hetében először lehűlésre, majd hétvégén újabb enyhülésre számíthatunk.

Kistérségi előrejelzés

Az októberi-novemberi „unalom” után mozgalmasabbá váló időjárásunkban ezen a héten a lehűlés a soros, de nem lesz tartós, hétvégén ismét enyhébb légtömegek áramlanak fölénk. Kedden a később a Baltikum felett feloszló ciklon hátoldalán hűvösebb levegő érkezik vegyes halmazállapotú, az esernyőt előcsalogató, de benne túl nagy kárt nem tévő csapadékkal.

Szerda délutánra a hűvös levegő nyugalomba jut, a még élénk nyugatias szél mérséklődik. További csapadékra a hét végéig nem kell számítanunk. A gyenge légmozgás és derült ég mellett csütörtök és péntek reggel a két héttel ezelőttihez hasonló fagyok várhatók, csütörtök reggel köd is kialakulhat. Pénteken egy mediterrán ciklon felhőzete súrol minket, melyből számottevő csapadék nem valószínű. A hét végén egy kimélyülő atlanti ciklon legyengülő frontjai haladnak át felettünk, eleinte kisebb havazást, majd esőt okozva, de a Kisalföldön a hókotró masinák továbbra is zavartalanul aludhatják nyári álmukat.

 

Nagytérségi helyzet

2. ábra forrása: wetterzentrale

 

Az Atlanti-óceán felett alapvetően délről északra haladva, egymást követik a viharciklonok, rettegésben tartva kontinensünk partvidékét és a Brit-szigeteket. Ennek a pályának köszönhetően folyamatosan áramlik a meleg levegő az Északi-sark térségébe, melyre mondhatnánk, ugyan, mit zavar ez minket, de ne mondjuk, mert hosszabb távon igenis zavarhat.

 

3. ábra forrása: Német Meteorológiai Szolgálat

 

Hozzánk így viszont csak legyengült, lengyel Milka csoki minőségű frontok jutnak el (mint megtudtam, nem a lengyelek a hibásak a csoki tekintetében). A 2. ábrán a Baltikum felett feloszló mély középpontú ciklon egymást követő frontjainak felhőtömbjei láthatók, az utolsó mögött érkezik a hét közepén lehűlést okozó levegő. A képen zöld nyíllal jelölve egy „szépségdíjas” ciklon is látható, melyben nekünk nem lesz részünk.

 

4. ábra forrása: sat24.com

A 3. ábrán fekete nyíllal előrejelzett mediterrán ciklonban sem, melyből éppen hogy, de most úgy tűnik, szintén kimaradunk. Nem úgy, mint a 4. ábrán szombatra előrejelzett, a Brit-szigetektől ÉNy-ra kimélyülő, „Írországban nem jó lenni” – ciklonból, melynek frontjai bár szintén erejüket vesztik a Pannon-medencébe vezető útjukon, de a hét végére némi, a változatosság kedvéért ismét vegyes halmazállapotú csapadékot és újabb enyhülést hoznak.

5. ábra forrása: www.wxcharts.eu

Ahogy az 5. ábrán látható, Írország a továbbiakban sem lesz a szélmentes világnapok ideális helyszíne, hogy hozzánk mennyi jut a 941 hPa központi nyomású „hurriKÉN”-ből, azt a jövő héten tudjuk megbecsülni.

 

Tullner Jób atya amatőr meteorológus

fotó: pixabay.com