Legyen a tánc ünnepe ez az egy hét!

Győr+
2019.06.18. 11:09

Hétfőn este elkezdődött 15. Magyar Táncfesztivál, amely egy héten át kínál válogatást a magyar és európai táncművészeti életből. A programot koncertek, kiállítások, táncházak színesítik Győrben.

A hétfői megnyitón Kiss János, a Győri Balett és a fesztivál igazgatója először Novák Ferenc „Tatát”, a Magyar Táncművészeti Szövetég tiszteletbeli elnökét köszöntötte, aki 1998 óta minden fesztiválon részt vett. Elmondta, boldog és büszke, hiszen a Győri Balett társulata 40 éves, 15 éves a Magyar Táncfesztivál és 5 éves a Gyermektáncfesztivál, ő pedig nyáron lesz 60 éves. „1998-ban mertünk egy nagyot álmodni a táncművész kollégáinkkal, és Győr lett a tánc fővárosa” – emlékezett vissza.

Kiss János, Mihályi Gábor, Borkai Zsolt

Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészeti Szövetség elnöke szerint kevésnek bizonyul a szó a megszülető és elhaló mozdulat erejéhez képest. „Megrendítő, hogy emberek eljönnek az eladásra, szépen felöltözve, készülnek, megtisztelnek bennünket. Ennek két oka van: egyrészt vágyakoznak a kultúrára, a másrészt pedig érdemes eljönni az előadásokra. Győrbe pedig tényleg érdemes eljönni a Táncfesztiválra!”

Magyar Nemzeti Balett előadása

Borkai Zsolt polgármester felidézte a Győri Balett negyven évének történetet. Azt, hogy néhány fiatal táncos annak idején vette magának a bátorságot, hogy meghódítsa Győrt, majd nemcsak a várost, hanem Magyarországot, Európát és a világot is elkápráztatták. A győri önkormányzat igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy nyugodt körülmények között tudjanak készülni a balettosok az előadásokra. Például a közelmúltban birtokba vehették az új próbatermüket az Árpád parkolóházban, amely 21. századi és nagy hiányt pótol.

A nyitónapon a Magyar Nemzeti Balett a Tökéletesség szédítő ereje című 11 perces előadását követően, először láthatta a győri közönség Velekei László: Passage című darabját. Az előadás zenéjét – Beethoven VII. szimfóniáját – a Győri Filharmonikus Zenekar élőben játszotta Berkes Kálmán vezényletével.

Győri Balett előadása

Gyurmánczi Diána, Luigi Iannone és Jekli Zoltán főszereplésével az előadás az „úton” levés metaforáját járja körül, rávilágít az emberi természet kettősségére, az önkifejezés és rejtőzködés ellentmondásosságára.

A héten a tánc minden formája, a klasszikus balett, a néptánc, a hip-hop, a rock and roll, a modern tánc és a cirkusz is megjelenik. Kísérőrendezvényként a színházban fotókiállítás, a Széchenyi téren koncertek és táncház várja az érdeklődőket.

Részletes program ITT.

Földvári Gabriella

O. Jakócs Péter