Leclerc és a Ferrari indul az élről

Fotó: Scuderia Ferrari
MTI
2019.09.21. 16:10

A Ferrari monacói versenyzője felülírta az előzetes várakozásokat a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, hiszen Spa és Monza után egészen más típusú pályán is rajtelsőséget szerzett. Leclerc mögött Hamilton és Vettel végzett.

Leclerc-nek ez volt pályafutása ötödik edzéselsősége, mindet a mostani szezonban érte el, sőt a belga és az olasz futam után sorozatban harmadszor rajtolhat az élről. A második helyen a címvédő, és a pontversenyben jelenleg is vezető Lewis Hamilton, a Mercedes ötszörös világbajnok brit versenyzője zárt, a harmadik pedig a Ferrari német pilótája, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel lett.

 A 61 körös futam vasárnap – közép-európai idő szerint – 14.10-kor kezdődik.