Hirdetés
Győr+
2013.07.15. 18:05

Látogatói csúcs a Balaton Soundon

Öt nap alatt 127 ezren vettek részt az idei MasterCard Balaton Sound zenei fesztiválon, a rendezvény két napjára már előzetesen minden jegy elkelt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn.

Hirdetés

 

A szervezők a közleményükben emlékeztettek arra, hogy a látogatói csúcs annak is köszönhető, hogy egyes külföldi országokban a tavalyihoz képest duplájára nőtt a jegyeladás.

Hirdetés

 

“Az idei érdeklődés alapján biztosra vehető, hogy akár további több tízezer vendég is ellátogatott volna Zamárdiba” – írták a közleményben, ugyanakkor leszögezték, hogy ennek ellenére nem tervezik a fesztivál méretének növelését.

 

“Hét évvel ezelőtt prémiumfesztiválként pozícionáltuk az eseményt, és ennek azóta is szeretnénk megfelelni, ehhez pedig fontos az is, hogy a mostaninál nagyobb nézőszámmal ne tervezzünk” – idézte a dokumentum Lobenwein Norbert főszervezőt.

 

(MTI)

likeold
a fb oldalunkat