Lányok napját tartott az egyetem

Győr+
2019.05.07. 07:41

„A mérnöki pálya előnyei közé tartozik, hogy nagyon jók az elhelyezkedési esélyek, különösen a győri régióban. Itt mindenki talál a szakmájában állást, biztos, hosszútávú megélhetést, változatos feladatokkal járó, jó kereseti lehetőséget” – hangzott el a Széchenyi István Egyetemen, a Lányok Napján rendezett programsorozaton, ahová az ország több részéből érkeztek a műszaki pálya felé orientálódó diáklányok.

A Lányok Napja egy országos STEM -szakmákat (science, technology, engineering, mathematics) népszerűsítő pályaorientációs programsorozat diáklányok részére. Ezen a napon általános- és középiskolás lányok látogatják meg az ország vállalatait, egyetemeit és kutatóintézeteit, ahol interaktív programokon keresztül, gyakorló szakemberektől ismerhetik meg a tudományok, a technológia és az informatika világát. A Nők a Tudományban Egyesület immáron 8. alkalommal szervezte meg a rendezvényt. A Széchenyi István Egyetemre az ország több pontjáról érkeztek diáklányok. Házigazdaként Szakálos Barnabás, az Egyetemi Szolgáltató Központ munkatársa fogadta őket, és volt a segítésükre az előadásokkal, laborlátogatásokkal teli nap során.

Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes köszöntőjében bemutatta az egyetem felépítését, beszélt a STEM szakmákat adó karokról, az Audi Hungaria Járműmérnöki Karról, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karról, valamint a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karról. Megemlített egy friss, Egyesül Államokban készült felmérést. E szerint a STEM szakmákban dolgozók a kétszeresét keresik annak, mint a más területeken dolgozók, és a jövedelmük továbbra is kiemelkedően nőni fog az elkövetkező időszakban. A STEM szakmák ráadásul általában nagy rugalmasságot és függetlenséget biztosítanak a munkavállalóknak. Adott esetben otthonról is végezhetők, nem járnak kényszerű döntési helyzettel a család és a karrier között. A rektorhelyettes kitért arra is, hogy a Széchenyi István Egyetemet az ország második legjobb női munkahelyének választották a közelmúltban.

Kopasz Anikó, a H-Didakt Kft. ügyvezetője automatizálási mérnökként hosszú időt töltött a műszaki pályán. Szerinte a mai rohamos fejlődés mellett elsősorban eredeti ötletekre lesz szükség, azokkal lehet egy-egy munkahelyen érvényesülni. Hiszen a lexikális tudás mindenki számára elérhetővé válik. Felértékelődik viszont a digitális világban való tájékozódás képessége, az, hogy ki, milyen gyorsan tud hozzájutni a jó adatokhoz. Mert a legnagyobb probléma az, hogy a digitális környezet nagyon sok hibás adattal szennyezett. „Azért kell jó egyetemi alapképzéseken részt venni a műszaki pálya felé vivő úton, hogy el tudjátok dönteni: jók, vagy nem jók a megtalált adatok. Illetve adott esetben legalább a kétely előjöjjön bennetek. Minden adatot, amit a neten találtok, kritikai szemmel nézzétek, és próbáljátok józan paraszti ésszel dönteni róluk” – tanácsolta az előadó.

Dr. Hargitai Hajnalka saját, sikeres pályájával szemléltette, milyen is a lányok élete a műszaki területen.

Dr. Hargitai Hajnalka egyetemi docens „Műszaki pályára hangolva – Merj lépni!” címmel tartott előadást. Autentikusabb forrásból aligha kaphattak volna tájékoztatást a műszaki pályáról a lányok, mint a Széchenyi-egyetem Anyagvizsgáló Laboratóriumának vezetőjétől, aki a gyakorlati és a képzési oldalt tekintve egyaránt elismert, kiváló szakember, ráadásul két lánya most érettségizik, és végigjárta velük a pályaválasztás minden szakaszát. Gépészmérnökként végzett, kutatóintézetekben is dolgozott, külföldi tanulmányutakon vehetett részt, jelenleg pedig a győri egyetem oktató-kutatója.

Bevezetőjében sorra vette, hogy a természettudományok és a technika területén milyen szerepet játszottak a nők. Beszélt a Matilda-hatásról, vagyis arról, hogy korábban létezett egyfajta előítélet a női kutatók eredményeivel szemben. Margaret W. Rossiter tudománytörténész írta le a jelenséget 1993-ban, és a kifejezést az amerikai nőjogi aktivistáról, Matilda Joslyn Gage-ről nevezte el, aki XIX. század végén figyelte meg ezt a folyamatot.

„Én magam soha nem tapasztaltam hasonlót, sem az egyetemi tanulmányaim alatt, sem a munkahelyeimen. Ma már nem kell ettől tartanotok” – hangsúlyozta Hargitai Hajnalka, kiemelve, hogy a mérnökség univerzális, a világ minden területén ugyanazt a szakmai nyelvet beszélik a szakemberek.

Miért jelenthet előnyt, ha valaki lányként keresi a helyét a műszaki életben? Először is jobb lesz, teljesebbé válik egy csapat, ha nemcsak fiúkból áll. Másrészt a lányok általában kitartóbbak, szorgalmasabbak, törekednek a kiválóságra. Precizitás, plusz igényesség, jó szervezőkészség jellemzi őket, amihez kisugárzás, meggyőző erő, empátia is társul.

A mérnöki pálya előnyei közé tartozik, hogy nagyon jók az elhelyezkedési esélyek, különösen a győri régióban. Itt mindenki talál a szakmájában állást, biztos, hosszútávú megélhetést, változatos feladatokkal járó, jó kereseti lehetőséget. „Az biztos, hogy bátor döntés lesz, ha ezt az irányt választjátok, de ne ijedjetek meg tőle. Új ismereteket fogtok kapni új területeken, és egyfajta komplex, gyakorlatias gondolkodásmódot. Megtanultok csapatban dolgozni, fejlődik a problémamegoldó képességetek, és kapcsolatba kerülhettek többféle tudományággal” – mondta az előadó, bepillantást engedve saját munkaterületébe.

Az Anyagvizsgáló Laboratóriumban az iparból érkező megrendeléseken dolgoznak, gyakran különleges vizsgálatokat végeznek, és a régészettel, orvostudománnyal ugyanúgy kapcsolatba kerülhetnek, mint a CSI-sorozatban látottakhoz hasonló esetekkel. Speciális elektronmikroszkópokkal, ipari CT-vel, 3D nyomtatóval, lézerszinterezővel dolgozhatnak közben.

Dr. Hargitai Hajnalka két idézettel búcsúzott a hallgatóságától. Az egyik Marie Curie-től származik: „A dolgoktól nem félni kell, hanem megérteni őket.” A másik Amelia Earharttól: „A nőknek is meg kell próbálni azokat a dolgokat, amiket a férfiaknak. Ha elbuknak, akkor az kihívás lesz a következőknek”.

A program résztvevői ezt követően megismerkedhettek a modern laboratórium hálózattal a Széchenyi István Egyetemen, ahol tárt STEM-karokkal várják minden évben a lányokat.

Fotó: Májer Csaba József

Nyerges Csaba/ Széchenyi István Egyetem