Győr+
2013.05.08. 21:30

Labdarúgó MK – Kikapott, de döntős a Győr -FOTÓK

A Győr ugyan hazai pályán 2-1-re kikapott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntős párharcának szerdai visszavágóján a Videotontól, de idegenben aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a döntőbe.

A székesfehérváriak a 73. percre dolgozták le az első meccsen összeszedett kétgólos hátrányukat, de Juhász Roland kiállítása miatt a 75. percben emberhátrányba kerültek, s így nem bírták megőrizni a hosszabbítást jelentő eredményt, ugyanis a bajnokságban éllovas Győr a rendes játékidő hosszabbításában – Bozovic kapus hibáját kihasználva – megszerezte a továbbjutást eldöntő gólt.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy Nikolics Nemanja súlyos sérülést szenvedett. A Videoton csatára egy ütközés után eszméletét vesztette, s mentőautóval kellett kórházba szállítani.

A döntőt, melyben a címvédő Debrecen lesz a Győr ellenfele, május 22-én rendezik.

A meccs lefújása után a vendégek kispadjáról többen, illetve a pályán lévő Videoton-játékosok is rárontottak a bíróra, de az MTI tudósítója szerint tettlegességig nem fajult a tömegjelenet. A játékvezetőt végül legalább húsz biztonsági ember kísérte le a pályáról.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón José Gomes, a Videoton vezetőedzője arra panaszkodott, hogy a biztonságiak – szerinte indokolatlanul – lökdösték a játékosait. Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója erre azt mondta, a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.

A rendőrség – amelynek az incidens során nem kellett beavatkoznia – tanulmányozni fogja a mérkőzés ideje alatt a stadionban készült videófelvételeket, ezt követően dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben. Erről Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta az MTI-t.

 

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

Győri ETO FC-Videoton FC 1-2 (0-0)

Továbbjutott: a Győri ETO FC 3-2-es összesítéssel.

 

kedden játszották:

DVSC-TEVA – Vasas 3-1 (0-1)

Továbbjutott: a DVSC-TEVA kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

 

(MTI)

Fotó: Marcali Gábor